Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

rakták és kenyérsütés után a kemencébe tették. Itt megtöppedt a gyümölcs, így mindig utánatöltötték az üres sorokat. Végül a teljes tepsit a napra tették, ahol az aszalás befejeződött. Az aszalásnál, elsősorban a gyümölcs előkészítésében (szeletelés, esetenként magozás) a 12-14 esztendős leánygyermekek komoly segítséget jelentettek. A megaszalódott gyümölcsöt vékony vászonzacskókba tették, majd hűvös, szellős helyre (kamra, füstölő, pincetorok) akasztották, ott tárolták. A jelentős gazdasággal rendelkező, „igényesebb" családokban különlegességeket is készítettek, ilyen volt a liktárium, a birsalmasajt vagy a fügekompót. A liktáriumkészítést a nemesi konyha a XVIII. századtól ismerte, s a XX. században is alkalmazta. Birset és szilvát használtak erre a célra.

40 Füreden, amint a Balaton-felvidéken másutt is, így pl. Köveskálon a liktáriumot szilvából készítették. A kimagozott szilvába, a magok helyére dióbelet tettek (érdekessége, hogy mandulát e célra nem használtak), s ezzel aszalták meg. Másik változata az, amikor így megaszalva a szilvát mézbe tették el. Bertókoknál a birsalmából sajtot készítettek, kiszárítva télen át kedvelt édesség volt. A birset ők almakompótba is tették, sőt lekvárt főztek belőle, amely hígabb volt az átlagosnál. Szabóék, Királyék kertjében fügebokor is volt, amelyet télire gondosan betakartak, óva a fagytól. Agait behajlították, szalmát és szalmás trágyát tettek rá, majd kukoricaszárral körberakták. Az őszi ónos esőktől zsákokkal és lepedővel védték. E munkálatokat férfisegítséggel végezték el. A fügefa termését frissen fogyasztották el, bő termés esetén pedig kompótnak „dunsztba" tették el. Volt, aki annyira szerette a fügét, hogy féléretten is megette. Ugyancsak a Szabó családban készítették azt a különleges aszalókét, amely a család gyermekei számára rendkívül kedvelt, idegenek részéről pedig irigyelt csemege volt, bármit megadtak érte. A vastag húsú cseresznyét kimagozták, majd egy nádszálat négyfelé hasítottak, egyik végükön kihegyezték és a cseresznyeszemeket, mint a gyöngyöt ráfűzték. Ezután tepsibe tették és kemencében megaszalták. Egy-egy nádszálra 10-15 szem gyümölcsöt tettek. A cukorkát, csokoládét helyettesítette. Néhány helyen háziberkenyét is termesztettek, amiből eladásra is került. Készítettek belőle lekvárt (pl. Szabóék), esetleg pálinkát. Gyümölcsét gyógyszerként is felhasználták hasmenés esetén. Magas csersavtartalmánál fogva kiválóan alkalmas volt e célra.

41 A konyhakerti és a közös kertekben, a káposztáskertekben, valamint a szőlőhegyi kertekben zöldségféléket termesztettek, egy-egy helyen pedig fűszernövényeket is. A zöldségfélék komoly odafigyelést és gondozást igényeltek, s az ilyen kertekből nemcsak a család szükségleteire, hanem piaci árusításra is került ki bőven zöldségféle. Akinek kicsi volt a kertje, bérelt is. Legjobbaknak a vízparti kerteket tartották. Az eredményes kertészkedés szakértelmet kívánt, amelyben nemzedékek tapasztalata halmozódott fel és bővült újakkal, ugyanakkor szeretet, de megszállottság is kellett ehhez a munkához. A gyermeklányok anyjuktól, nagyanyjuktól tanulták meg a kertészkedés művészetét, lestek el az egyes fogásokat, módszereket úgy, hogy kislánykoruktól részt vettek benne, egyre több és bonyolultabb munkamozzanatot önállóan végezve. A kertészkedés Európa-szerte a középkor óta női tevékenység volt elsősorban.

42 Ezekben a kertekben kora tavasszal megkezdték a munkát, amit csak késő őszszel fejeztek be. Amennyiben korai termést akartak, már tél végén nevelgetniök kellett a palántákat. Egyes zöldségféléket pedig korán veteményeztek el a kertben, hogy mielőbb terméshez jussanak, így a borsót, sárgarépát, petrezselymet, hagymát, tököt. Sokan igyekeztek az uborka elrakásával is.