Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

A fűszernövények magját lábasba tett földbe vetették. Ilyen volt a majoránna, amit a Szabó családban rendszeresen termesztettek piros fűszerpaprikával együtt, nemcsak saját használatra, hanem eladásra is. A majoránna magját az előző évi bokorból nyerték. Május végén, jűnius elején akkora palánták növekedtek a lábasokban, hogy már kiültethetők lettek. A konyhakert napos részére kerültek, itt nyár közepére kivirágoztak. Akkor levágták őket, megmosták és a napon megszárították. Amikor azt akarták, hogy a növény megőrizze a színét, a padláson szárították. A levágott majoránna újra kihajtott, így kétszer lehetett levágni. A megszáradt növényt morzsolták és kisméretű vászonzacskókba (szütyő) téve tárolták. A fűszerpaprikát viszont őrölték és úgy tették el, száradás után. Ezekben a kertekben sóskát, spenótot, rebarbarát, fokhagymát is termesztettek, amelyek tavaszi zöldfőzeléket jelentettek a családnak, illetve fűszerként használták őket. Ezeken kívül babot, fejes salátát, zöldpaprikát és paradicsomot termesztettek nagyobb mennyiségben. Több helyen a káposztaszükségletet is megtermelték a konyhakertekben. Sokan viszont ezt nagy mennyiségben megvásárolták. Több helyen a kertekben termelték meg a háztartásban a táplálkozáshoz szükséges burgonyamennyiséget is. Termesztettek még karalábét, céklát (céklarépát), később pedig csillagtököt (patisszont). A kertekben a víz elengedhetetlen volt, ott lehetett igazán eredményes a kertészkedés, ahol rendelkezésre állt a víz. Tolnayék pl. bevezették a vizet a konyhakertbe, az Öreg-hegyen lévő kertjükben (Csákánykert) pedig ún. folyatással oldották meg a növények vízellátását. Árkokat vágtak a Sédbe, a víz befolyt és feláztatta, nedvesen tartotta a talajt. A kerteket a termés betakarításáig kapával és kézzel gyomtalanították (gyomlálás). Ezeket a zöldségféléket frissen fogyasztották. Télire a szárazbabot, sárgarépát, petrezselymet, céklát tették el, savanyítva az uborkát, főzött állapotban a paradicsomot. Mennyiségileg legjelentősebb a káposzta savanyítása volt. A megtermelt vagy megvásárolt káposztát november tájékán tették el savanyodni. A már nem használatos kasza végéből készült, megélesített, nyéllel ellátott eszközzel, a szelőkével aprították fel a káposztát úgy, hogy fehér, melles kötényt (előruhát) tettek maguk elé, majd a káposztafejeket megfogva, a szelőkét maguk felé húzva felszeletelték. Ez nagy munka volt, amelyben a család nőtagjain kívül szomszédok is részt vettek, de a nagygazda háztartásokban a napszámosaik feleségeit hívták el ilyenkor. A megtisztított káposztafejeket ruháskosarakban vitték be, a szelest ugyanis fedett helyen végezték, majd a felszelt káposztát egy nagy asztalra tett abroszon gyűjtötték, végül nagyméretű zománcozott tálakban a pincébe vitték, ahol a káposztáshordó állt. A hordó alját és oldalát használat előtt vöröshagymával megdörzsölték. Az aljára tiszta káposztaleveleket raktak, majd megkezdték felszeletelt káposztával megtölteni. A káposzta közé felvágott birset, tormát, babérlevelet, piros hüvelyes paprikát, esetleg sárgarépát, feketeborsot és rétegenként sót tettek, s minden réteget muszkolófával jól „elmuszkoltak", azaz ledöngöltek. Volt olyan hely is, ahol egy fiúgyermek alapos lábmosás után eltaposta a káposztarétegeket addig, amíg nem kezdett el jönni a leve. Amikor a hordó) középtájig megtelt, belerakták a töltött káposztának való egész fejeket, öt-hat darabot. Amikor tele lett a hordó, és a káposztának feljött egy kevés leve, a tetejére tiszta, fehér vászonruhát tettek, erre deszkákat, majd a párnafát, végül pedig egy nagyméretű követ. Volt olyan hely, ahol deszkából fedelet készítettek a káposztáshordónak. Néhány napon belül a káposzta forrni kezdett. Ekkor a habos levét tállal leszedték, a fedőruhát langyos vízzel kiöblítették, majd ismét lefödték és nyomtatták a