Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)
VIII. Két világháború árnyékában (Lichtneckert András)
hetett. A korabeli ismertető szerint „a kilátó elnevezése és létesítése azon gondolatból indult ki, hogy a kilátó körül elterülő Fejér, Somogy, Veszprém és Zala vármegyék lelkes fiai alkották egyik bástyáját a nagybányai vitéz Horthy Miklós fővezérlete alatt megalakult, nemzeti megújhodásunkat életre keltő Magyar Nemzeti Hadseregnek". A kilátó bejárata felett Horthy-címert, négy sarkán négy vármegyei címert helyeztek el. 114 11. kép. A Horthy Miklós kilátótorony és menedékház (Reprodukció: Nagyvári Ildikó) Az Alsóörsi Fürdőegyesület 1944 augusztusában tartotta a háború alatti utolsó gyűlését. Az egyesületi tagok maguk sem gondolták, hogy egy esztendő múlva már nem lesz szezon, a strand a háború nyomait fogja viselni, és kiépül egy politikai rendszer, amely a középosztály iránt kevés kímélettel lesz. 6. A második világháború évei 1944-ben először néhány gyermekes család költözött le Budapestről a nyaralókba a bombázások elől nyugalmat keresve. Nyáron idősebb német katonák érkeztek a faluba, akik a sebesülésük után Alsóörsön lábadoztak. 115