Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)
VIII. Két világháború árnyékában (Lichtneckert András)
Villanybizottságot alakítottak, foglalkoztak a vízvezeték kérdésével. Nagy Lajos telepgondnok vállalta a villák őrzését szobánként 2 pengőért. 1937. július 22-én a választmány ülésén Miklós Ferenc bejelentette, hogy már külön kezelésben van a fürdőegyesületi, üdülőhelyi bizottsági és az egyházpénztár. „Az 1930-as évek közepén már négy bemenő híd, 80-90 kabin és a strand keleti, nádas szegletében csónakkikötő is volt. A strandnak is volt 6-8 bércsónakja és állandóan nőtt a magáncsónakok, dingik, nagyobb vitorlások száma." 1937. augusztus 7-én a Baracskay-szállóban tartott közgyűlésen Miklós Ferenc bejelentette, hogy három év alatt 20 000 pengőt költöttek a telepre. A tapolcai főorvos véleménye szerint „Alsóörs az északi part legszebb és legpraktikusabban megoldott strandja". A B1B hozzájárult ahhoz, hogy a fürdőtelepi utak kihasításáról az egyesület készíthessen tervet. Miklós Ferenc az 1938. július 13-i választmányi ülésen levélben lemondott, amiben nem kevés szerepe volt a tősgyökeres villatulajdonosokkal való civakodásoknak. Utóda 1938. július 16-tól Mihálkovics Árpád lett. 108 Az üdülőhelyi bizottság megalakulása után a fürdőegyesület elsősorban kulturális tevékenységet folytatott. Vigalmi bizottságot alakítottak, amely ,jól sikerült kabaréelőadással egybekötött táncmulatság és egy szintén pompásan sikerült holdfény melletti sétahajózás rendezésével igyekezett a nyaralók itt tartózkodását tartóssá és kellemessé tenni". Az egyesület orvos tagjait, dr. Petrányi Győzőt, dr. Szenté Kázmért és dr. Ürményi Károlyt kinevezték fürdőorvosoknak. Az egyesület lelkész tagjai, Peér Leó kanonok-perjel és dr. Miskolczy István egyetemi tanár segítettek a lelki gondozásban. A róm. katolikusoknak és protestánsoknak istentiszteletet tartottak a telepen. Fürdőkönyvtárat létesítettek Raj Ferenc egyesületi tag könyvadományából, igaz, a könyvtárnak csekély látogatottsága volt. A gyógyterem (kurszalon) felállítására vonatkozó tervük nem valósult meg. 1943. augusztus 5-én a strandon megtartott választmányi ülésen - Damjanovich Lajos elnök javaslatára - megtörtént az „id. Petz Jenő emlékasztal" átadása. Az emlékasztalt a fürdőtelep fejlesztésében Mihálkovics Tivadar mellett munkálkodó id. Petz Jenő kedvenc tartózkodási helyére állították és belevésték a nevét. 109 Az 1944. évi üdülőhelyi statisztika szerint 1943-ban 609, 1944-ben 416 látogató volt Alsóörsön. A község területén egy szálloda volt kilenc szobával, 3 panzió 10, 4 és 2 szobával, azonkívül 5-6 magánlakás szolgált idegenforgalmi célra. Volt egy gyermeküdülő 8-10 gyermek részére, magánvállalkozás. Fürdőszoba vagy a szobákban folyóvíz nem volt. A községben működött mozi. Három orvos villatulajdonos volt, a betegek szükség esetén hozzájuk fordulhattak. Az élelmezési viszonyok kedvezőek, volt piac, de a piacot a termelők nem keresték fel, inkább házaltak, vagy a közönség kereste fel a termelőket. Üdülőhelyi díjakból az összes bevétel 5754 P 79 f volt. 10