Veress D. Csaba: Felsőörs évszázadai. A község története a kezdetektől napjainkig - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 8. (Veszprém, 1992)
Ötödik rész - A polgárosodás útján
hogy a „magányosok privát ügyeik elintézésére is használhassák külön díjazás nélkül, és a körjegyzői hivatalba vezetett telephon összeköthető legyen a fő - vagyis az országban most létező és még ezután létesítendő telephon állomásokkal!" Az 1914. év első - március 14-i - képviselőtestületi ülés központi témája a gyalogjárók építése volt. Csapó Károly községi bíró előterjesztette, hogy a „...a község szép fekvése, vidéki forgalma kívánatossá tenné, hogy a házak előtt gyalogjárók létesítessenek." Kérte, hogy „...felkérhesse dobszó útján a lakosságot arra, hogy ... ezzel a semmibe nem kerülő munkával (tegye lehetővé) az utcza széppé és esős időben is járhatóvá tételét!" 1914. július 28-án kirobbant az első világháború. Érdekes módon ennek a tragikus eseménynek semmi nyoma a község közgyűlési jegyzőkönyvében. A háború első jele az volt, hogy 1914. október 3-án a képviselőtestületi ülés központi témája a hadikölcsön jegyzésének tárgyalása és a felajánlandó összeg megállapítása volt. Hosszas vita után végül is a „szegény alapból" emeltek le 700 koronát a hadikölcsön céljára. Egyébként ez a 1914. november 22-i képviselőtestületi ülés az utolsó - folytatása csak 1925. június 24-én datált. 323 A háborús Felsőörs egyetlen forrása a r.katolikus plébánia História Domusában - Padányi Sándor ideiglenes adminisztrátor - feljegyzéssorozata. Ennek adatai szerint a mozgósítás során mintegy 92 felsöörsi férfi került ki a frontra. A hadköteles férfiakat elsősorban a nagykanizsai 48. közös- és 20. honvéd gyalogezredekbe hívták be, és vitték a frontokra. A tüzérségnél szolgált három ember és a haditengerészetnél teljesítették katonai szolgálatukat ketten (Strenner István pl. 8 évet töltött a flottánál). Már a háború első évében „...Egy kis változatosságot hozott a község életébe a hadifoglyok megérkezése - írta fent említett munkájában Padányi Sándor ideiglenes adminisztrátor -, akiket mezei munkára adtak ki. Először szerbek, majd oroszok jöttek. Állandóan volt a községben 50-60, úgy hogy sokaknak agyában szeget ütött az a gondolat mi lenne, ha ezek fellázadnának?! No, de szegény lezsarolt, a háborúba belefásult embereknek ilyen gondolat eszük ágába sem jutott. Szeretettel teljes fogadtatásban részesültek, minden fogolytartó gazda a maga hozzátartozóira gondolt, aki talán messze Muszkaországban szintén ilyen sorban van. Örömmel hallgatták a mieink azoknak (ti. az oroszoknak) két szólamú énekét, jól esett látni, hogy eljártak a templomba. Megható volt, milyen buzgó imával kezdték meg az aratást. Végig néztek a levágandó táblán, térdre estek, imádkoztak, s úgy kezdték a munkát. A becsületük azonban rövid idő alatt nagyon alászállott, mert kitűnt, hogy a muszka lusta, részeges, csak inni és kártyázni szeret, amint a munkában leállt, azonnal leült a poros földre. Pincefeltörések is napirenden voltak, egymást meg is késelték, s ami a legcsúnyább volt tőlük, rendesen a nagy munka előtt élelemmel, szeszes itallal, s gazdának legjobbik dohányával és csizmájával megugrottak. A szerbekre kevesebb volt a panasz. Áz orosz foglyok értették a háziipar egyes ágait, fafaragás, szalmafonás, kosárkötés, de egyébként nem sokat tanultunk tőlük... Erkölcsi kihágásokra a foglyok ittléte bebizonyító ttan egy esetben vezetett, ezenkívül még egy gyanús eset volt; egyébként asszonyaink és leányaink mintaszerűen viselkedtek."
