Bél Mátyás: Veszprém megye leírása - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. (Veszprém, 1989)

Harmadik alfejezet: Az alsó járásról - Harmadik szakasz: E járás falvairól

letését, mindössze száz példányban, hálából azért, hogy őseinek a magyar történelemben való szereplését Bél Mátyás méltóképpen megörökítette. A mű élőbeszédében BÉL közli az olvasóval, hogy „nem apróságokkal bibelődve akarja hazáját leírni, hanem arra ügyelve, hogy semmi olyast ki ne hagyjon, ami a hazai, mind természeti, mind politikai viszonyoknak (res patriae cuni physicas, tum civiles illustrandas pernoscandasque) megvilágításához és megismeréséhez szükséges". A történeti részhez BÉL felhasznált, de előbb éles ítélettel megrostált minden, müve kidolgozásáig megjelent vagy kéziratban talált számottevő inunkat; tudvalévő, hogy ezek egy részének „Adparatus"-ában (1735) ő maga volt az összegyűjtője és kiadója. A megyék legtöbbjében és a legfőbb nemesi családoknál még ez időben rendezett levéltárak nem voltak, így valóban nélkülözhetetlen volt a helytartótanács tekintélyével felkért támogatás a megyei bizottmányok részéről; ez a segítség azonban — amint láttuk — csak kevés esetben felelt meg a tudós várakozásának. Nincs semmi alapunk annak feltételezésére, hogy a helytartótanács rendelkezésére bocsátotta volna Bélnek azt az óriási — statisztikai és gazdaságtörténeti szempontból csak a XIX. sz. végén átvilágított — adattömeget, melyet az 1715. és 1720. évi általános összeírás eredményezett. (Kiadta ACSÁDY I. 1896-ban, az Orsz. Stat. Hiv. Közleményeiben.) Somogymegy ében 1726-ban készült el a MADARÁSZ László alispán és szolgabíró által készített teljes birtokösszeírás; ennek adatait már nagyjában felhasználhatta tudósunk, mert a falvak ismertetésénél a földesurak általában helyesen vannak feltüntetve. A főurak közül BATTHYÁNY val, PÁLFFYval, ZICHY vei, az előkelő nemesek közül FESTETics-csel, SÁRKözYvel közvetlen érintkezése volt BÉLnek, innen érthető, hogy e családok birtokviszonyairól kifogástalan képet nyújthatott. Veszprémmegyéből is elég részletes és pontos értesüléseket kapott e tekintetben, sőt a jelek szerint maga a többször tisztelettel emlegetett káptalan is szolgáltatott — ha nem is közvetlenül BÉLnek — adatokat a hiteleshelyi birtokbaiktatásokról. A veszprémi püspöki levéltár anyagát is hőn óhajtotta volna felhasználni, amint ezt a veszprémmegyei igazgatás fejezetében említi, de ez óhaj kielégítésére — könnyen érthetőleg — nem nyílt lehetősége a pozsonyi ág. ev. rektornak, aki egyébként elfogulatlan, emelkedett szellemű munkásságáért pápai elismerésben is részesült. Zala ismertetése tanúskodik a 3 balatonparti megye közül a legszegényesebb adatszolgáltatásról. Az elveszettnek jelentett „Észrevételek" vagy valóban elkallódtak és azokat felületes, keveset mondó jegyzetekkel pótolták, vagy — ha később előkerültek — maguk is csekély igyekezettel s még kisebb hozzáértéssel készült csinálmánynak bizonyultak. A bortermő hegyekről és a gyógyforrásokról (Hévíz, Füred, Tapolca, Kékkút), valamint Tihany váráról szóló megjegyzéseken kívül alig tartalmaznak konkrét adalékot a megye megismeréséhez. A lakott helyek topográfiai leírása csak a váraknál, főleg balatonparti váraknál van meg, a falvaké, sőt még ezek