Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Solymosi László: Hospeskiváltság

tem" bíráskodik. CD IV/3. 9. (Kritikájára lásd Reg. Arp. 1344. sz.), RMA 623—624., MES I. 510. A keresztúri kiváltságlevél kifejezetten magyar szokásról szól, amikor meghatározza, hogy ,,in criminalibus causis puniuntur more Hungarico". CD IV/1. 446. Az utóbbit említi Bolia—Horváth: Faluközösség, 21. A keresztúri és a pozsonyi adat különösen fontos, mert mindkét helyen német szokás szerint fizették a tizedet. Lásd a 129. jegyzetet. 198. RMA 521—522. Ugyanez a szigorú elv Körmenden is érvényesült. HO VI. 42. 199. Ez annyira magától értetődő volt, hogy a városkiváltságok nem is foglalkoznak a bírsággal. 200. PRT II. 325 observabunt libertatém Budensis civitatis tarn in facto villici, quam etiam circa iudicia eo modo, ut omnes causas inter ipsos exortas villicus eorum pro tempore constitutus iudicabit, hoc expresso, quod in causa sanguinis due partes iudiciorum cedent monasterio Sancti Martini, tertia parte villico rémanente." Buda, pontosabban Pest kiváltságlevele nem szól a birságról és megosztásáról. Ezért kellett a kivétel. 201. AÛO XI. 533. 202. A bírságmegosztással foglalkozó kiváltságlevelek jelentős részében nem dönthető el, hogy a bírságmegosztás az összes vagy csak a nagyobb ügyekből származó bírságra vonatkozik. 203. CD V/2. 591. „Item villicum eligent et facient sibi inter se, quemcunque voluerint; qui omnes causas ipsorum exceptis sanguine, homicidio, furto, incendio, et violentia iudicabit, et percipiet iudicia de eisdem. Homicidium vero, et sanguinem, furtum, incendium, et violentiam, Praepositus vel eius officialis cum villico iudicabit, et percipiet duas partes iudiciorum, tertia parte villico rémanente." Biztosan csak a nagyobb ügyek bírságát osztották meg Szebelléb, Beregszász, Füzítő és Batizfalva esetében. MES I. 299., RMA 471, PRT LI. 325., Bárdosy: Supplementum, 141 —142. Vö. Szoika: Földesúri bíráskodás, 50—51. Fügedi: Németjogú falvak, 228— 229. szerint a soltészok csak a nagyobb ügyekből származó bírságot osztották meg. 204. MES I. 299. Említi Szoika: Földesúri bíráskodás, 50. Valószínű, hogy Valkó 1231. évi kiváltságlevelében a „itídicium habeat commune" szintén fele-fele arányú megosztásra utal. RMA 434. 205. CD IV/1. 306. (Kritikájára lásd a 32. jegyzetet.), RMA 471. 206. A kiváltságlevelekben a bírságmegosztás eredetét illetően nem kell feltétlenül egykorú német hatásra gondolni, miként azt Szoika: Földesúri bíráskodás, 50. sejtetni engedi. A várispánságok Istvánkori megszervezésétől fogva ez az arány érvényesült, illetve fokozatosan elterjedt a király és a várispán közti jövedelemmegosztásban. A XI. századi törvények szerint a király része a járadékokból, bizonyos adókból, vámokból, bírságból és egyéb bevételekből kétszerese volt az ispánénak. Ezt a tényt a XII. században Ottó freisingi püspök személyes tapasztalatai alapján a következőképpen erősítette meg: regnum' per 70 vel amplius divisum sít comitatus, de omni iusticia ad fiscum regium duae lucri partes cédant, tercia tantum comiti remaneat. Albinus Franciscus Gombos: Catalogus fontium históriáé Hungaricae. III. Budapestini, 1938. 1767. Ugyanígy osztozott a király és a győri ispán 1240-ig a győri várhoz tartozó szőlőművesek boradóján. HO III. 5. A király a kétszeres részesedés elvét az ispánon kívül másokkal szemben is alkalmazta. A XIV. századi krónikakompozició szerint a XI. század derekán I. András király és öccse, Béla herceg három részre osztotta az országot, amelyből két rész a királyé, egy pedig a hercegé lett. SRH I. 345. A szlavóniai Petrinja 1225. évi kiváltságlevele szerint a király így osztozott a község bírájával a helyi vásárvámon, majd az 1247. évi privilégium szerint a beregszászi villicussal a beszedett bírságon. AÜO XI. 182., RMA 471. Ezt az arányt érvényesítette bizonyos esetekben a végrendelet nélkül elhunyt vagyonának" megosztásában is. RMA 454., HO III. 6., HO VIII. 129. Ide vonható az is, hogy az először 1213ban említett királyi bírság Anjou-kori adatok szerint a rendes bírság kétszerese volt. Gerics József: Arpádkori jogintézmények és terminológia törvényhozásunk keltezetlen emlékében. Századok 103 (1969), 626. Joggal állíthatjuk, hogy a XIII. század második felében az egyházi és világi földesurak hospeskiváltságai (s talán a soltészszerződések is) a király által régóta általánosan alkalmazott gyakorlatot vették át, illetve a király — ha ő adott hospeskiváltságot más birtokos népeinek — ezt érvényesítette. Az ilyen részesedés az egyházi birtoktól korábban sem volt idegen. Az 1100 körüli esztergomi zsinat 67. végzése szerint az egyház szolgái, ha saját ökörrel szántottak, a termésből felerészt, ha pedig papjuk állatait használták erre, kétharmadot adtak az egyháznak. Závodszky: Törvények, 205, — A király kétszeres részesedésének elvét többen döntően anonymusi „hagyomány" alapján a nemzetségi birtokok államszervezéskori kisajátítására is vonatkoztatják, állítván, hogy általában az