Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Zsiray Lajos: A vázsonykői végvár története

képpen erődnek." Azután leírja, hogy a végház részben falakból, részben rossz, sárral erősen becsapott kerítésekből áll, amelyeken a törökök által régóta ütött törések mutatkoznak. A falak közül csak 16 áll teljes épségben a helyén, azonkívül a falakon nem lehet körbemenni, mert el van rekesztve itt is, ott is az út a rajta álló házakkal. Mindent meg kell tenni, hogy ez a hely védelemre alkalmas állapotban kerüljön.''

7 Octaviano Leuckharden jelentése azt bizonyítja, hogy a vázsonykői végvár helyzete nem változott, talán inkább romlott, Meznyánszky János 1561. évi jelentése óta. A tulajdonosoknak nincsen pénzük a vár falainak javítására, mert a várhoz tartozó falvak kevés kivétellel a török kezében vannak vagy elpusztultak és néptelenek, mint a XVII. században Nagyszőlős és Kerta. A végvárnak most már van palánkja is, melyet Turco alaprajza még a XVI. században nem tüntet fel. A palánkon belül, éspedig annak déli és keleti oldalán helyezkednek el a várőrség házai. A végházak hadinépe ugyanis a XVI. és XVII. században külön közösséget, illetve külön várost alkotott, ez volt a katonaváros, ahol a katonáknak magyar módra épített szalmával fedett katonaházai, az ún. darabontházak állottak, mellettük pedig a katonakertek terültek el. A veszprémi káptalan 1647-ben tanúkihallgatást végzett a vázsonykői végházban, mert a pápai pálosok marháit a Horváthok barnagi jobbágyai behajtották. A tanúk vallomásából értesülünk egy török beütésről, melyet a végház őrserege vert vissza. Kovács Balázs vázsonykői zsoldos vallotta: „Tudja, hogy barnagi Nagy Imre lóháton jött hírt mondani, hogy a mezőben törökök vannak, erre a vázsonyi őrségiek mind kifutottak." Kamany Balázs vázsonykői zsoldos vajda vallotta. „Tudja, hogy hírmondó jött, miszerint a csepeli földön a török megütötte az aratókat, erre kifutottak." Kihallgatott tanúk voltak még: vitézlő Király Jakab zászlótartó, Sobry Gergely vázsonyi vajda, vitézlő Karácsony Mihály vázsonykői várnagy.

58 Az 1660. évben a keszthelyi, tihanyi, vázsonyi, szigligeti és csobánci hadinép a miatt panaszkodik, hogy ez évben már tíz alkalommal is elmaradt a szokásos kősó. Ugyanezek az őrseregek a miatt is panaszkodnak, hogy más őrségek minden évben megkapják a léhent (aliquot mensibus anno quolibet pecuniam lehent), őróluk meg teljesen elfeledkeznek. A magyar végbeliek — írja Takáts Sándor — igazi közösségi, köztársasági életet éltek, minden ügyüket közösen intézték, és mindenben közösen határoztak, ha valaki közülük török fogságba esett, közösen adták össze a váltságdíjat, saját zsoldjukból vagy a hadi nyereségből. Ahol a végházak őrsége kicsi volt ahhoz, hogy közösséget alkosson, ott a szomszédban levő várak népe együvé állott, és együtt alkották meg a közösséget. Az öt kis balatoni végház népe: Tihany, Vázsony, Szigliget, Keszt-