Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Solymosi László: Hospeskiváltság

Lőrinte, a Lőrinte nemzetségből, a Bezerédjcsalád egyik őse, kilencz sebbel borítva fogságba esett, két rokona, ugyancsak Lőrinte: Lampert és János elestek." Pauler: Árpádok II. 287, 542. — Hasonlóképpen Szamota István is ismerte az oklevelet, s három helynevet (Erdeubirind, Goydusbogdan, Bogdan) szövegkörnyezetével együtt idézett belőle. Szamota István— Zolnai Gyula: Magyar oklevél-szótár. Pótlék a Magyar Nyelvtörténeti Szótárhoz, (továbbiakban: OklSz.) Bp. 1902—1906. 290. 64. HO VII. 87—88. Vö. Pauler: Árpádok II. 240. 65. AÜO VIII. 60. 66. Monumenta Romana episcopatus Vesprimiensis. (továbbiakban: Mon. Vespr.) A veszprémi püspökség római oklevéltára. I—IV. Bp. 1896—1907. I. 378—380. Vö. Pauler: Árpádok II. 326—327. és Karácsonyi: Magyar nemzetségek II. 279—280. 67. Hóman Bálint: Magyar pénztörténet. 1000—1325. (továbbiakban: Pénztörténet) Bp. 1916. 66—67, 76, 122, 286. 68. CD IV/3. 501., CD V/2 338. Mindkét oklevelet hasznosítja Gutheil: Árpád-kori Veszprém, 102—104. Az 1269. október 3-i oklevél hitelét Salamon Ferenc észrevételeivel szemben Szentpétery Imre (Reg. Arp. 1617. sz.), újabban pedig Györffy György kifogásaival szemben Kumorovitz L Bernát: Adatok Budapest főváros Árpád-kori történetéhez, (továbbiakban: Adatok) Tanulmányok Budapest múltjából 19 (1972), 7, 27—29. megvédte. 69. AÜO XI. 545., CD IV/3. 346. 70. HO VIII. 190. 71. Hóman: Pénztörténet, 495, 502, 520— 525. 72. HO IV. 47. 73. Minden valószínűség szerint erre utal az 1272. évi adománylevél (Reg. Arp. 2223. sz.) „exceptis possessionum suarum spoliis et dissipationibus" részlete, és ezzel összefüggésben Lőrinte kárainak említése. 74. V. István többek közt azért adományozta „quasdam terras nostras Erdeubirind vocatam et aliam terram Goydusbogdan vocatam ac tertiam terram ducalium (?) nuncu patám Bogdan" Lőrintének, mert ,,eedem terre prefato Leurente vicinantur in hereditaria possessione". Reg. Arp. 2223. sz. 75. így Szentpétery Imre (Reg. Arp. 2223. ,sz.), Pais Dezső: Gajdol, (továbbiakban: Gajdol) Magyar Nyelv 60 (1964), 38. és Zolnqy László: A magyar muzsika régi századaiból, (továbbiakban: Magyar muzsika) Bp. 1977. 235—236. A Régészeti topográfia III. 105, 144. csak Halimba és Kolontár első hiteles előfordulását dokumentálva hivatkozik az 1272. évi oklevélre, holott a három adománybirtok is ekkor szerepel először. Ugyanakkor felteszi (Uo. 169.), hogy az 1398-ban említett Gajdosbogdán Kisbogdán neve lehetett. 76. DL 66623. — Berénd falu határa északnyugaton Szék falu határáig terjedt 1274-ben. Reg. Arp. 2517. sz. Vö. Magyar Országos Levéltár S 12. Helytartótanácsi Levéltár térképei, Div. 9. no. 201. 77. Kiss: Földrajzi szótár, 472. 78. Jakubovich Emil: Bqttal-ütö-besenyő. Magyar Nyelv 17 (1921), 120., Pais: Gajdol, 38—39. 79. Felsorolja őket Pais: Gajdol, 38. Vö. Györ//y György: Az Árpád-kori szolgálónépek kérdéséhez. Történelmi Szemle 15 (1972), 298. 80. Szamota István: A schlag Ii magyar szójegyzék. A XV. század első negyedéből. Bp. 1894. 1999. sz. Szamota elsőként vetette egybe a magyar gajd hangszernevet a ,duda' jelentésű bolgár, lengyel, kisorosz gajda és szerb gajdé szókkal. Vö. Pais: Gajdol, 37. 81. Pais: Gajdol, 44, 46. == fiais Dezső: A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből. Sajtó alá rendezte Kázmér Miklós. Bp. 1975. 180, 182. — Itt jegyezzük meg, hogy A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, (továbbiakban: TESz) Főszerk.: Benkő Loránd, Szerk.: Kiss Lajos, Papp László, Kubinyi László, I—III. Bp. 1967—1976. I. 1013. úgy véli, hogy a gajd egy fajta fúvós hangszer: furulya vagy duda'. Györffy szerint (79. jegyzetben i. h.) az igric foglalkozással rokon gajdos dudás, míg Zolnay: Magyar muzsika, 236. szerint sípos foglalkozást jelölt. Bálint Sárosi: Die Volksmusikinstrumente Ungarns. Handbuch der europäschen Volksmusikinstrumente. Serie I. Band 1. Leipzig, [1967] 86. azt állítja, hogy a dudát a 14. század óta gajd névvel is illették. A Schlägli Szójegyzék adata és az a tény, hogy több nyelvben ,pásztorsíp, duda' jelentéssel a magyar gajd hangalakjához hasonló hangszernév található, nem bizonyítja a fenti állításokat. Az alaki hasonlóság — tekintettel a hangszertörténetben is ismert homonimakra, az azonos elnevezésű, de különböző jelentésű hangszernevek problematikájára (Haraszti Emil: Hangutánzás és jelentésváltozás az egyetemes és a magyar hangszertörténetben. Bp. 1926. 15— 25.) és a hangszerelnevezések változékonyságára — messzemenő következtetésre aligha alkalmas. A fakürtöt például az Alföldön dudának is nevezték (Sárosi i. m. 99—100.), söt Hajdúszováton a duda kürt és trombita jelentése is ismert (Új magyar tájszótár. í Főszerk.: B. Lőrinczy Éva. Szerk.: Hosszú Ferenc. Bp. 1979. 1026.) A Sopron megyei Kürtösmagyara helységben lakó királyi kür-