Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Hudi József: Veszprém megyei parasztmozgalmak

azokat a behajtó urasági emberektől elragadák". 10 ' 9 Az uradalom feltehe­tőleg az etetés eddig szokásos büntetését, 3—4 napi robotszolgálat kisza­bását alkalmazta ebben az esetben is. 1040 Jelentősebb parasztmozgalom bontakozott ki Akán 1849 tavaszán. Az előzmények közvetlenül egy évre nyúlnak vissza, amikor a földesúrnak, Fiáth Józsefnek járó robotot megtagadták, s a gyakorlatban szokásos ne­gyedévi kocsmáitatást önkényesen fél évre emelték fel. ősszel az allodiá­lis szöleik után fizetni szokott dézsmát tagadták meg. Hunkár Mihály hivatalosan csak 1849. március 27-én szólítja fel őket kötelességeik telje­sítésére, de ők erre kijelentették, hogy Windisch-Grätz manifesztumai a robotot megszüntették, a szolgabírónak nem engedelmeskednek, hanem ha kell „elmennek a Császárhoz". Hunkár karhatalommal fenyegetőzött és leszögezte: ,,. . . egyébiránt elmehetnek a császárhoz is." Ezzel persze a lakosok nem elégedtek meg, hanem önkéntes ajánlás útján pénzt gyűjtöt­tek és panaszos folyamodványukkal Sopronba Burits tábornokhoz fordul­tak, aki azzal bocsátotta el őket, hogy sem robotolni, sem a félévi kocs­máitatást abbahagyni nem tartoznak. Az engedményt az 1822. évi kont­raktus eltitkolásával nyerték el, s amikor ezt az április 12-én megjelenő megyei küldöttség is megállapította, a szolgabírót azzal panaszolták be a katonai parancsnokságnál, hogy a falugyűlésen a császári manifesztumo­kat félremagyarázta és a jelenlegi kormányt gyalázta. A feladást köve­tően három heti fogság után a szolgabírót az osztrákok minden bántalma­zás nélkül szabadon engedik. A szolgabíró elleni lázítás Huber Bertalan bíró műve volt, aki 1842 májusában a szőlőmunka megtagadásáért és izgatásért már megjárta a megye börtönét, ö az most is, aki csak ismételt felszólításra veszi le cégérét és a megyei küldöttség előtt kijelenti: ,,Most így van, majd máskor másképp lesz; mégis hogy most több az úr mint szegény." 1041 A népnek „rossz lelkű lázítóját", valamint Vachter Józsefet honárulás vétkével vésztörvényszék elé állítják. 1 " 42 Hunkár Mihályt az akaiak ősszel újra feljelentik, de vádjaikat a katonai vésztörvényszék alaptalannak találja és a szolgabírót felmenti. 104 * összefoglalás Az 1848/49. évi Veszprém megyei parasztmozgalmaknak és a parasztság birtokproblémáinak részletekbe menő áttekintése után — befejezésül — néhány következtetés levonására is alkalom kínálkozik. 1. Történettudományunk a polgári korszakot közvetlenül megelőző ké­sőfeudális időszak parasztmozgalmainak két típusát különíti el a kelet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom