Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások
vezmény kialakulásával az 1491. és az 1493. évi adatok említése nélkül részletesen foglalkozik Szabó: Magyarország népessége, 85—86. Szabó István szerint a kedvezmény 1494-ben és 1495-ben maradéktalanul nem érvényesült, 5% helyett csak mintegy 3,5% ot tett ki a mentesítettek aránya. Az eltérést azzal magyarázta, hogy a húsz jobbágynál kisebb birtokkal rendelkezők nem kaphattak engedményt. Uo. 86—87. Indoklása a számadáskönyv nyomán további kiegészítést kíván. Először arra utalunk, hogy a servitorok vagy factorok adótétele 1494-ben Ung és Kraszna, 1495-ben pedig Nógrád megyében fél forintra végződött. Engel: Geschichte I. 21, 37, 132. A servitorok között tehát voltak olyanok, akinek csak fél forinttal kellett volna adózniok, ha nem részesültek volna kedvezményben. Ezek nyilvánvalóan tehetősebb zsellérek voltak, akik inkább beálltak servitornak, mint a telkes jobbágyok, akiknek gazdasága kevésbé bírta el a felvállalt szolgálat kötöttségeit. Mivel a servitorok között a tehetősebb zsellérek aránya nagyobb lehetett, mint az adózók között, a mintegy 3,5% -os arány az előbbiek hátrányára torzít. Másodszor azzal is számolni kell, hogy a földesurak egy részének nem volt annyi jobbágy állapotú servitora, mint amennyit birtokuk arányában mentességben lehetett volna részesíteni. A királyi adószedők 1495-ben Torna megyében a nádor birtokai után 602 forintot nem hajtottak be, míg servitorai után tiz forintot engedtek el. Engel: Geschichte I. 131. A birtoknagyságnak megfelelően tehát minimum 30 servitort kellett volna mentesíteni az adótól. Ezzel szemben — mindenkit fél forinttal adózónak számítva — maximum csak 20 részesült kedvezményben. 157. Szabó; Magyarország népessége, 77, 89. 158. Engel: Geschichte I. 23. és passim. Szabó: Magyarország népessége, 89. és 109—110. 152. jegyzet idézi az egytelkesek másokkal közös adótételeinek egy részét. Molnár: Társadalom Mohácsig, 244—245. sem volt tekintettel arra, hogy az egytelkesek itt másokkal együtt szerepelnek. 159. Szabó: Magyarország népessége, 89., Uő.: La répartition, 13. 160. Szabó: Magyarország népessége, 87, 90. szerint 1500 táján a rendi nemesség mintegy 30 ezer háztartást számlált, s ebből a jobbágybirtokosok száma tízezer, az egytelkes nemeseké pedig húszezer volt. Szabó Istvánnak mind az egytelkes, mind a jobbágybirtokos nemesekre vonatkozó becslését más szempontból nem tartja elfogadhatónak és redukálja F. Maksay: ,,Le pays de la noblesse nombreuse". Etudes Historiques Hongroises 1980 publiées à l'occasion du XV e Congrès International des Sciences Historiques par la Commission Nationale des Historiens Hongrois. I. Bp. 1980. 183. Maksay Ferenc szerint a tízezer egytelkes nemesi porta húszezernél kevesebb háztartást képviselt, mert a telekaprózódás folyamata náluk nem volt azonos a jobbágyoknál tapasztalttal, akik átlagosan és megközelítően fél telek birtokosai voltak. A jobbágybirtokosok esetében azt kifogásolja, hogy a becslés mindössze hat — helyesén négy — megye adataira épült, s a kapott eredményt Szabó egyszerűen beszorozta kettővel. Bírálata értékéből sokat levon, hogy hiányosan és pontatlanul vázolja Szabó István felfogását. Javasolt becslése — 18 ezer egytelkes és hétezer jobbágybirtokos nemes — semmivel sem nyugszik biztosabb alapon, mint Szabó Istváné. Adatainak hátterében lényegében Molnár: Társadalom Mohácsig, 255. becslése áll. Maksay másik számítása már biztosabb alapokon nyugszik. Eszerint 1550 táján 12—14 ezer egytelkes és mintegy négyezer jobbágybirtokos nemesi háztartás volt a magyar királyságban. Maksay: i.m. 185. — Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Kubinyi Andrásnak, aki a mezővárosi problematika vizsgálatára, továbbá az adólajstrom és az Ernuszt-féle megyei számadások egybevetésére buzdított, s felhasználásra és közlésre átengedte az értékes 1502. évi megyei számadást. — Itt jelzem, a 19. jzt. 1370. évi oklevele meglett.
