Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/2 (Szombathely, 2015)

Tóth Kálmán: „Azt adtam, amit adni tudok” – Születésnapi beszélgetés S. Pável Judittal múltról, múzeumról, közösségről

A Pável-szobornál

(Cankova, 2011. Fotó: Tóth Kálmán)

most a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szombathelyi Tankerületének vezetője. Eredetileg mérnöki diplomája van és azután lett tanár. Mellette egy anyai ági unokatestvérem, Médi, aki Budapesten él, de el szokott jönni a múzeumbarátok rendezvényeire, kirándulásaira. O 94 éves, de most is nagyon aktív, mozgékony. Azt hiszem, a családnak abból az ágából örököltem valamit én is, mert apám fiatalon, 59 évesen halt meg. Médi mellett áll a cankovai polgár- mester, ő nem rokon, de nagyon nagy tisztelője apámnak. Büszke arra, hogy Cankova lett a járási központ. Szerinte ezt Pável Ágoston emlékének köszönhetik. A főtéren áll apám szobra, ugyanaz, ami a Savaria Múzeum előtt is látható, és amit Szombathely városa adományozott a cankovaiaknak. Mögötte csak fél arca látszik Mihálynak, a legidősebb unokámnak, aki most harmadéves egyetemista, biológia és angol szakos. Mindenféle kísérletbe bevonták már a nagyok, mert évfolyamelső volt elsőben és másodikban is. De azt mondta, nem szeretne kísérleteket csinálni egész életében, inkább felveszi az angol szakot és tanítani fog. Inkább emberekkel foglalkozik és az emberi biológiával, mint egyebekkel. O Pécsen tanul. Előtte áll egyetlen leányunokám, Sárika, aki most harmadikos gimnazista. Mellette dzsekiben a legkisebb unokám, Gergely, aki másodikos gimnazista. Mögötte a legmagasabb legény, Péter, aki az idén érettségizik. Úgyhogy három fiúunokám van és közöttük hála Istennek egy lány is akad. Be kell azt is vallanom - én nem restellem ilyen családias stílusban elmondani, hiszen annyi barátom van itt igazán csak a kislányt érdekli az, ami a család múltjával kapcsolatos. Vagy legalábbis ő tudja kimutatni leginkább az érdeklődését ez iránt.

45