Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)
Adattár - Zágorhidi Czigány Balázs: Szombathelyi ispotályok az újkorban. 1. rész – A városi ispotály vagy polgári gyámolda
véletlen, hogy az adományhoz kapcsolódó kötelezettségek is részben Szent Márton kultuszához kötődtek: a város köteles ezentúl évente 40 forintot adni a Szent Márton-templomnak, ebből 5 forintot a Márton-napi ünnepi misére, amelyen a város bírája és esküdtjei kötelesek részt venni, 5 forintot arra, hogy aznap osszák szét a szegények között, 10 forintot a templom oltárainak és berendezéseinek javítására és 20 forintot a templom épületének restaurálására.* Az adomány határozottan utal a Szent Márton-tisztelet és a szegénygondozás közötti kapcsolatra, bár az is kiderül belőle, hogy ekkor ennek nincs intézményes háttere: ugyanis az alamizsnát nem egy ispotály kapta, hanem közvetlenül a rászorulók. Ezt a tényt erősítik meg a korszak polgári végrendeletei is, amelyek ugyancsak a szegényeknek közvetlenül juttatandó (1662: „istenessen közöttük felosztatván") adományokról szólnak.5 A városban ennek ellenére messze a középkorra visszanyúló előzményei voltak a szegénygondozásnak. A rendi hagyomány szerint a szombathelyi ferences kolostort 1360-ban egy ispotályból alakíttatta ki Kálmán győri püspök („Sabaria jam anno 1360 fratres nostros receperat. Colomanus episcopus Jauriensis ex hospitali fecit conventum"),6 de egy részletesebb leírás közvetve utal a város szerepére is („annuente tamen senatu Saberiensi")? A kolostortemplom középkori Szent Antal patrocíniuma - amely talán a korábbi ispotály-kápolna címét vitte tovább - maga is utal a szegényekről való gondoskodásra. (A török idők után újjáépített templomot Szent Erzsébet tiszteletére szentelték újjá.) A ferencesek bizonyára maguk is foglalkoztak szegénygondozással, de ettől függetlenül önálló ispotály is működött a városban: 1504-ben szerepel egy oklevélben Kálmán, a szombathelyi Szent András-ispotálv mestere („Colomano magistro hospitalis Sancti Andree de eadem Sabbaria") 6 Az adatból egyértelmű, hogy egyházi személyről van szó, így valószínű, hogy az ispotály egyházi - közelebbről a város földesura, a győri püspök - irányítás alatt álló intézmény volt, amely saját, Szent András tiszteletére emelt kápolnával rendelkezett.9 A középkori ispotály helyét nem ismerjük, de feltehetően ott kereshető a város keleti kapuja előtt a ferences kolostor közelében, ahol majd a 17. század végén az új intézmény is létesül. A középkori ispotályról a kora újkorból is vannak adatok, így 1571-ben említik az ispotály javadalmaihoz tartozó malmot („molendinum ... ad ecclesiam hospitalis Sancti Andree"), amely azonban ekkor már magánkézen volt, ami az intézmény hanyatlására utalhat.10 Az utolsó említés az ispotályról 1622-ből származik, ekkor Sobri Márton kanonok rendelkezett úgy, hogy ha a szombat- helyi házáról a rokonok nem tudnak megegyezni, legyen az ispotályé („varas ispitaljanak hagjöm").11 (Ez értelmezhető úgy is, hogy az épületet ispotály alapítására hagyta a végrendelkező, azaz ekkor már nincs ispotálya a városnak!) Ezek után - ahogy már utaltunk rá - a 17. században hosszú ideig nincs ispotálya a városnak, amiről leginkább azok, a fentebb idézett végrendeletek tanúskodnak, amelyek közvetlenül a koldusoknak nyújtandó alamizsnáról szólnak. Az első olyan rendelkezés, amely az ispotály iránti igényéről szól, 1672-ből származik. Ekkor bizonyos Barbell István szombathelyi pol43
