Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2012/2 (Szombathely, 2012)
KÖNYVESPOLC - Gyáni Gábor: Melega Miklós: A modern város születése. – Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában
fizikai civilizáltságnak a szembeszökő hiánya tette, hogy az egyébként viszonylag népes alföldi mezővárosok többsége kimondottan falusias kinézetű maradt akkor is, amikor Szombathely már nyugatias város benyomását keltette. Ne feledkezzünk meg végül a fény várost, helyesebben modem várost teremtő és éltető funkciójáról sem. Ez kölcsönöz sajátos társadalomtörténeti jelentőséget és jelentést az áramszolgáltatás kérdésének; 1897-ben Szombathely egyes utcáiban is bevezették az elektromos közvilágítást. Furcsa módon nem a belvárosban, hanem a külterületi, korábban a sötétség által uralt utcákban próbálták ki elsőként a nyilvános tér ezen új megvilágítását. A szerző nem kommentálja ezt az egyébként magyarázatra szoruló döntést, mi azonban megkockáztathatjuk a hipotetikus kijelentést, miszerint a városvezetés azt a problémát kívánta e lépésével orvosolni, ami a modem város szempontjából talán az egyik legakutabb: a teljes esti és éjszakai köztéri sötétség kiiktatását. Ez pedig nem a belvárosban jelentett akkor súlyos gondot, ahol már jó ideje létezett gázvilágítás, hanem a város külső, rosszul, csupán petróleum lámpákkal felszerelt helyein. Márpedig a modem városi térnek ez időben már elengedhetetlen követelménye az áttekinthetőség, az ellenőrizhetőség, ami szmte garantálja a városi nyilvánosság biztonságos használhatóságát akár éjszaka is. Fontossági sorrend szempontjából hátrébb sorolódott tehát a városi reprezentáció színtereinek, a kávéházaknak, a színháznak (ha van), az éttermeknek és báltermeknek és a városbelső utcáinak és tereinek a fényes kivilágítása. Mindez így együtt a városi igényszint, a modem polgári életvitel és mentalitás kérdését közvetlenül közelről érinti. Vajon miért tartotta Szombathely korabeli vezetése annyira sürgetőnek mindeme civilizációs vívmányok gyors helyi megvalósítását? Azért, mert erre kapott politikai felhatalmazást a városi vagyoni elittől és a középrétegektől, melynek a voksaival hatalomhoz jutott. Az utóbbi ugyanakkor mohón vágyott a modem polgári életre. Ezek nélkül a társadalmi feszítőerők nélkül aligha került volna sor arra, amit az Éhen-korszak specifikumaként Melega a könyvében bemutat. A kelleténél talán kevesebb szó esik minderről a munkában, de elég, ha felütjük Éhen Gyula valamelyik könyvét (például A városok. 1-2. köt. Bp.-Szombathely, 1903. 776 p., A városok társadalma. Szombathely, 1904. 39 p.), hogy megbizonyosodjunk róla: ténylegesen ez állt, ez állhatott a nagyszabású városfejlesztő projektek hátterében. Szombathely olyan püspöki város, amely a modem polgárság városa is egyúttal, ahol tehát egy jól szituált kereskedő közép- osztály képezi a modernizációs várospolitikai erőfeszítések szilárd bázisát. Az általuk táplált szívós remények, hogy gyorsan átplántálhatok Szombathelyre a tőle nyugatabbra fekvő ausztriai városok, Bécs és Graz modem városi intézményei, - nos ez az a felhajtóerő, ami polgármesteri székbe juttatta a tehetséges - és hamisítatlan polgári éthosszal átitatott - Éhen Gyulát. És ez készteti akár komoly áldozatokra is a mérvadó társadalmi csoportokat azért, hogy korszerű városi fizikai környezet jöhessen itt végre létre. Hiszen maguknak a városlakóknak is hozni kell járulni a szép városfejlesztési tervek gyakorlati megvalósulásához, amely kérdés nyomban fel is veti a munkálatok finanszírozásának az ügyét. Éhen az egyik munkájában, ahol a kispolgárságot jelölte meg ajövő - vagy talán már a jelen - legfontosabb nemzeti társadalmi csoportjának, arról elmélkedett, hogy 84
