Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2010/1 (Szombathely, 2010)
ADATTÁR - Guttmann Miklós: Csaba József (1903–1983) nyelvészeti munkásságáról
A nagyhét megnevezés közismert napjainkban is. „Ekkor fogták el Krisztus urunkat” mondják az adatközlők Jézus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának ünnepnapjai kötődnek ehhez a héthez. A nagyböjt heteinek bemutatott megnevezéseiben érvényesül a vallásos ember hitélete, de ezzel együtt saját névalkotó szerepe is. A bibliai események kapcsán találóan nevezik meg a nagyböjt egyes heteit. Ezekben a megnevezésekben is érzékelhetjük a nyelvterületünkön élő lakosság nyelvi igényességét, találékonyságát, amelyek ma is aktuálisak, még akkor is, ha nyelvhasználatunkból több már kiavult. A nyelvtörténet, a szótárak megőrzik ezeket az adatokat, amelyek nyelvi gazdagságunk hiteles bizonyítékai a huszonegyedik század beszélői számára is.5 A paraszti gazdálkodás különböző formáinak ismeretanyaga és szókincse egész életében foglalkoztatta. A hajdina termesztéséről írt tanulmánya egy olyan szakszókincset örökített meg, amely napjaink beszélt nyelvéből teljesen eltűnt. Maga a növény Közép-Azsiából származik és török, mongol népek közvetítésével jutott el a Fekete-tenger vidékére, s onnan a Kárpát-medencébe. Napjainkra már erősen visszaszorulóban van termesztése. A gabonák learatása után rozstoruoba vetették, amikor még nem száradt ki a föld, azaz viérmes (nedves) volt. Kézzel szórák el a magvakat, amelyeket kópicba, szalmából font edényben tárolták a padláson. Jó idő esetén szépen virágzik és a méhek kiváló legelője. Október elejére érett be, kézzel kaszálták le, az asszonyok, lányok sarlóval szedték össze, kis csomókba kötötték, amely csomót push, cucovka néven nevezték. Miután megszáradt cséphadaróval kicsépelték, később már cséplőgéppel. Magját nregszárogatták és a padláson, azaz a hiéba tárolták. A magot kásának dolgozták fel, amelyet előtte megkövesztettek, gyengén megfőzték, majd hán tolták. A hántolás otthon kölestörü mozsárban történt, vagy kásocsinyáló segítségével. A hántolt hajdina volt a hajdinakása. A saját szükségleten felüli mennyiséget literszám mérve piacon, vásárokban, búcsúkon értékesítették. A péterhegyi (ma: Gomji Petrovci, Szlovénia) parasztemberek gazdag termésüket gyakran ily módon adták el. Lisztet is őröltek a hajdinából. Lisztje alkalmas volt különböző ételek készítésére. Ezekhez sok zsírt használtak, így kalóriagazdag, laktató ételt kaptak. Ezek között kell megemlíteni a hajdinagánica, a kevert hajdinamáié, a kelt hajdina- máié, a tejfölös, kevert hajdinamáié, a hajdinalisztes gömbölümácsik, a hajdinapogácsa, a mákos hajdinapogácsa, a hajdinagombucos leves, a hajdinakásás leves, a dinctüt hajdinakáso, a hajdinakásás hurka és más ételeket a falusi emberek találékonysága szerint. A hajdinalisztet nem hagyták meg a következő nyárig, mert úgy tartották megerősíti, azaz megromlik és mellékíze lesz. A hajdina síkos lisztjét hintőporként is használták kipállott kéz- és lábujjakra. A hajdinaméz keresett volt. Köhögés ellen, vagy ahogy régen mondták, kehe ellen hajdinanrézes reszelt tonnát kevertek. A népi humor is érvényesül a hajdinával kapcsolatban. A Rába mentén lévő falvak legényei az esti mulatozásból hazatérve a virágos hajdinatáblát a Rába vizének hitték, ezért át akarták úszni. Ennek változata a mrrravidéki Csente (ma: Centiba) környékén is nyomon követhető. 55
