Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2009/3 (Szombathely, 2009)

ADATTÁR - Doncsecz Etelka: Deportálások a Szentgotthárdi járásból az 1950-es években

nevezett két városba még hivatalos ügyben sem utazhatunk rendőrhatósági engedély nélkül. E megkötésekről semmiféle írásbeli rendelkezést nem adtak az illetékes hatósági szervek, hogy az ellen jogorvoslattal élhettünk volna, bár felhívták figyelmünket, hogy van rá lehetőség. A határövezetbe és a fent említett városokba ma is csak halálesetbe adnak beutazási engedélyt egy-két egészen ritka kivételtől eltekintve. A beutazási kérelmeket azzal utasítják el a hatóságok, hogy kitelepített nem utazhat a határövezetbe.

Panaszunkra a Szabad Nép hasábjain megjelent beszédek adták meg az indítóokot, melyet a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze mondott el az ország- gyűlésben. Szeretnénk felvilágosítást kapni a szocialista törvényesség legfelsőbb őrzőinek szervétől arra nézve, hogy mi volt az a bűn aminek állítólagos elkövetése kiváltotta a»közérdekből« való kitiltásunkat otthonunkból anélkül, hogy ellenünk vádat emeltek volna a bűn elkövetéséért és a vád ellen védekezhettünk volna, amennyiben az alaptalan és nem bizonyítható be, vagy ha már a védekezést nem engedték meg, legalább a vádat ismertették volna velünk, hogy tudnánk bűnhődé- sünk okát mely már 7 esztendeje távol tart családi otthonunktól.

Ezek után ma is ott tartunk, hogy nem tudjuk mi váltotta ki kitelepítésünket és miért nem foglalkozik az igazságszolgáltatás a mi ügyünkkel is úgy, mint az internáltak és bebörtönzöttek ügyével foglalkozik, ahol nem talál bűnt, ott igazságot szolgáltat és rehabilitál.

Bár mi állítólag 1953. október 3-a óta, mióta kényszertartózkodási helyünket elhagytuk szabad és egyenjogú polgárai vagyunk az országnak, azért írjuk, hogy állítólag, mert bármerre is megyünk, lépten-nyomon éreztetik velünk a megbélyegzettséget, mondván, hogy nem lehet ezt vagy azt, mert kitelepítettek vagyunk.

Tessék elképzelni azt a lelkiállapotot, mikor felelős munkahelyről van szó és bármennyire elismerik jelenlegi munkavezetőink a munka elvégzéséhez való rátermettséget és megbízhatóságot, melyet végzett munkánkkal harcoltunk ki, azt kell mondaniok: nem lehet mert kitelepített. Egy-egy ilyen eset bizony nem hogy serkentőleg hatna, hanem hosszu-hosszu időre elveszi az ember munkakedvét mondván, hogy mi a becsületünket és egyenjogúságunkat soha nem kaphatjuk vissza még akkorsem ha lelkünket és testi erőnket egy 8 óra alatt fektetjük is munkánk elvégzésébe vagy tudni azt, hogy otthonunkba soha vissza nem térhetünk, mert a mi ügyünk befelyezett ügy azzal nem törődik senki sem, mert még a legfelsőbb ügyészség sem tartotta érdemesnek hogy vele foglalkozzék amikor az internáltak és bebörtönzöttek ügyével foglalkozik pedig tízezrek sorsáról van szó.

Továbbmegyünk. Tudunk olyan esetekről, akiket közülünk Hortobágyra vittek büntetőintézetbe és már otthonaikba vannak a határzónába. Airól is van tudomásunk, hogy azok, akik többévi börtönre voltak ítélve vagy internálva, az akkori jogszabályok szerint jogerősen ma már ugyancsak otthonaikba vannak a határövezetbe és a legfelsőbb ügyész szavai szerint az ártatlanul elítéltek erkölcsi és anyagi segítség biztosítása mellett foglalják el az őket

82