Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/2 (Szombathely, 2008)

MŰHELY - M. Kazár Mária: „Megismerni és tisztelni egymás kultúráját” – Pivar Tomsic Ella muravidéki kutatásai

Az általános iskola 1-3. osztályában, a szomszéd faluban, Kapcán, ahol a közös iskolaépületünk volt, magyarul tanultunk. Párhuzamos magyar és szlovén osztályok működtek, de aki nem tudott szlovénül, az nem tanulhatott tovább, így már korán sokunkat szlovén iskolába irányítottak. A 4. és 8. osztályt már szlovén iskolában, Gyertyánosban (ma: Gaberje, Szlovénia) és Lendván végeztem el. Az egyszeregyet magyarul tanultam meg és mindig ezen a nyelven számoltam. Gimnáziumba Muraszombatban (ma: Murska So- bota, Szlovénia) jártam, majd biológia és kémia szakos tanár lettem, mert ehhez kaptam ösztöndíjat. Az 1980-as évek elején, esti tagozaton, a ljubljanai Társadalmi Tudományi Egyetem újságírói szakán szereztem még egy diplomát.

Apám azt mondta: én a gyermekeimnek földet nem tudok biztosítani, tudást adok nekik. Ez volt a legjobb útravaló az életünkben. (A nővérem tanítóképzőt végzett Mariborban). 3 évig tanítottam Domonkosfán (ma: Domanjsev- ci, Szlovénia), ami egy nagyon szép korszaka volt az életemnek. Uj világot is- meileni meg, a Goricko dombvidékét, ahol először találkoztam a protestánsokkal. Mások voltak a szokásaik. A gyerekek is kedvesek voltak, s én mint kezdő tanár, azt hittem megváltom az ottani világot. Aztán egv nagyon jó dolog történt velem: az a világ változtatott meg engem, s a mai napig visszajáró szellemként napi kapcsolatban vagyok a magyar falvak lakóival. Tavaly, a vidék történetében - szerkesztésemben - először megjelent egy könyv, amely köré összegyűjtöttük a toll forgató embereket. Goricskó volt a fészekrakásom helye. A férjem egyébként nem odavaló, hanem Beltinci környéki. O szlovén, de mély tisztelettel viseltetik a magyar nemzetiség iránt. Agrármérnökként a rakicsáni mező- gazdasági szakközépiskolában helyezkedett el, és közel 15 évig irányította az intézményt, sok magyar gyerek útját igazgatva. Immár 37 éve Rakicsánban élünk.

Talán a könyvek, az írott szó iránti tisztelet következménye, hogy már a gimnáziumban rövidebb prózával, versekkel próbálkoztam és ennek révén kerültem az újsághoz. 1971-ben a Népújsághoz hívtak újságírónak, de csak 3 év múltán szegődtem a szlovéniai magyarok hetilapjához és a Muravidéki Magyar Rádióhoz. A családalapítás és a hivatásos újságírás kezdete egybeesett tíz életemben.

Térjünk még vissza egy kicsit a gyermekkorhoz? Kaiban mindenki magyarul beszélt, csak magyarok éltek a faluban vagy szlovének is?

Magyarok és horvátok éltek a faluban, mert a magyarok horvátokkal házasodtak. 1 kilométer, lényegében csak a Mura folyó választott el bennünket, s ennek révén is inkább a horvátokkal voltak kapcsolataink, mint a szlovénekkel. A húgomnak és a nővéremnek liorvát félje van. A 2. világháború után, az 1960-as évek közepéig pedig a szomszédos magyar falvakból házasodtak a kótiak és csak az 1970-es évek derekán kezdtek bevándorolni a szlovének. Kót kicsi falu, 40 házzal, lakossága a 250 főt nem haladta meg soha. Gyermekkoromban - két család kivételével - mind magyarul beszéltünk, most pedig azt tapasztalom, hogy a fiatalok többsége - akik vegyes házasságból születtek - már mindkét nyelvet használják.

t