Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/2 (Szombathely, 2008)

MŰHELY - M. Kazár Mária: „Megismerni és tisztelni egymás kultúráját” – Pivar Tomsic Ella muravidéki kutatásai

I Iorvátország) telepedett le, majd egy malmot vett Kót faluban. Itt folyik a Mura, ami most határfolyó. Anyai ágon valamennyi olasz vér is bennünk re­kedt, hiszen az Eszak-Olaszországból származó Zanicci ükapám a Csáktor­nyái (ma: Cakovec, Horvátország) gróf muraszentmártoni birtokán a szőlő- művelést és a bortermelést vezette. Az ő házasságából származik anyai nagy­anyám, a Zanicci avagy a Bedő ág. Apai nagyapám rendkívül romantikus kö­rülmények között házasodott Gáboijánliázára, a Hetesbe, ahol színtiszta ma­gyar lányt vett el. Az ereimben tehát minden nemzet véréből - amely itt a Mura mentén, sőt ezen túl is lakik - van egy csepp. Gyermekkorában milyen nyelven beszéltek otthon? Otthon magyarul szóltunk egymáshoz. Anyám egyáltalán nem tudott szlové­nül, bár a régi Jugoszláviában szlovén iskolába járt. Eleinte kétnyelvű volt a tanítás, 1934 után pedig már csak szlovén nyelven folyt. Anyám néhány ver­set tanult meg szlovénül, amit többször is elszavalt, de nem is nagyon élhet­te, mit mond. Apám is elsősorban magyarul értette meg magát, mert gyer­mekkorának nagy részét Gáboijánházán töltötte. Szülei sok évig Amerikában éltek. Ezért apámat a nagyszülei nevelték, magyar környezetben. Kis paraszt- gazdaságunk tartott el bennünket. Nem haltunk éhen, de jól sem éltünk. Az 5 hektárból a fele mocsaras területből állt a Mura mentén, csak 2 hektárt lehetett megművelni. Egy hűgom és egy nővérem van, kettejük között 20 év a korkülönbség. Én vagyok a középső. 10 évenként született a három lány a családba. Apám nagyon szeretett volna egy fiút. Amikor engem vártak, már a nevet is kitalálták. Tibor lettem volna, ha fiúnak szülétek. Boldog környezetben éltem. Anyáin - a bíró a lányaként - művelt, tájékozott volt; apámat a gáboijánházi nagyapja, papnak vagy' ügyvédnek szánta, de sajnos egy családi tragédia folytán neki kellett az örökösnek szánt testvére helyébe lép­ni. Nálunk a családban sokat olvastunk. Hetente két-liárom könyvet „elfo­gyasztottunk”. Apám Csáktornyára járt azokhoz a házakhoz, ahol egykor zsidók éltek a 2. világháború előtt és sok magyar kiadvány maradt. „Rogoz” (gyékényé­ből font) cekkerrel hordta a köteteket és ezek nemcsak a családban forogtak, hanem kölcsön is adtuk a falubelieknek. Még ma is megvan abból az időből az „Egri csillagok”. Este, amikor az ágyTban feküdtünk, anyám a népdalok, balladák világával ismertetett meg. Az ünnepeket a magunk módján éltük meg, nem voltunk nagyon vallásosak. Karácsony előtt karácsonyéi énekeket énekeltünk otthon és néhány karácsonyi imát is elmondtunk. Húsvét előtt pedig a húsvétikat. Falunk sok éven át elzárt település volt. Lőrincze Lajos szerint is Kótban ma­radt fenn legtovább egyé szép, archaikus változata az itteni nyelvjárásnak. Az 1960-as években gy7űjtött itt és az ailyag belekerült „A magyar nyelvjárás atla­szába” is. így megmaradtak a régi szép szavak, nagyon ízesen tudtunk beszél­ni. Nagyon sok szólást, közmondást használtunk. Ez megmaradt bennem. A gyerekkor volt életem legboldogabb korszaka. Ez meghatározta későbbi érdek­lődésemet is. Az olvasás olyran szokássá vált, hogy ma is havonta legalább két könyv a normám, mert különben nem érzem magam egészségesnek. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom