Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/1 (Szombathely, 2008)

Zsiga Tibor: A szentgotthárdi fegyverbotrány. – 80 éve történt

zöltc, amíg nem érkezik a népszövetséghez írásos beadvány a vizsgálat kezdeményezésére, addig nem tehet semmit.

Ilyen előzmények után Csehszlovákia arra kényszerült, hogy önállóan és egyedül vállalta a kezdeményező, a feljelentő szerepet. A Magyarországgal szembeni vizsgálatra vonatkozó jegyzékét 1928. február 2-án terjesztette elő a népszövetségénél. Nem sokkal követte Jugoszlávia és Románia is. A legenyhébb a Románia jegyzéke volt. Az előterjesztésekre hamarosan megérkezett a válasz. A népszövetségi titkárság közölte, hogy a fegyverszállítmány kérdésében a tárgyalásra a népszövetség tanácsának Géniben tartandó, 1928. március 5-én kezdődő soros ülésszakán kerül sor. A népszövetség titkársága felhívta a magvar kormányt, hogy a tárgyalásra jelölje ki megbízottját. E feladatra, mint szakértői, Tánczos Gábor tábornokot delegálták.14

Ezek után nyilvánvalóvá vált Magyarországnak és Olaszországnak is, hogy az esemény nem múlik el következmény nélkül, tehát tenni kell valamit. A további feladat főleg a magvar kormányra hárult. Olaszország az addig eltelt idő alatt szinte semmit sem csinált, nem nyilatkozott. Viszont titokban, diplomáciai úton minden részletkérdésben együttműködött a magvar kormánnyal. Nem történt olyan lépés, amelyet előzetesen nem egyeztettek volna.

A magyar kormány az esetleges népszövetségi vizsgálat megakadályozását. továbbra is a fegyverszállítmány eltüntetésében, megsemmisítésében látta. Azt a kriminalisztikai elvet követte, hogy „Bűnjel tűnj el!” Ennek megvalósításában a következőket tette.

Tekintettel ami, hogy „hivatalosan” sem az olaszországi „feladót”, sem a lengyelországi „megrendelőt” nem tudták megállapítani, a magvar hatóságok nyomozást rendeltek cl ismeretlen tettes ellen fegyvercsempészés és vámbűntett elkövetése miatt. Az előzményekből egyértelműen következett, hogy a nyomozás nem járhatott semmilyen eredménnyel, azt megszűntették a tettes(ek) felderítése nélkül. Ebben az esetben a bűnügyi és MÁV üzletszabálvzata szerint a bűnjeleket el kell kobozni, majd árverés útján értékesíteni kell. Ezt. a szabályt vette elő és alkalmazta a magyar kormány az egyre kínosabbá váló esetre.

1928. február 21-én közleményt adott ki a Magyar Távirati Iroda, amely szerint a szentgotthárdi fegyverügyben a hivatalos szervek befejezték a nyomozást. Ennek során nem sikerült megállapítani sem a feladót, sem a megrendelőt. A továbbiakban a hatályos rendelkezéseknek megfelelően járnak el. A fegyvereket megsemmisítik, hadi jellegüktől megfosztják, majd azt követően nyilvánosan elárverezik. Az árverés napjának 1928. február 24-t tűzték ki.

Tudósítás jelent meg ar ról is, hogy a fegyverek árverés előtti szakszerű megsemmisítéshez a géppuskákat gyártó ausztriai steier-gépgyár főmérnökét is igénybe vették. Eremmel Antal Szentgotthárd községbírója 20 munkást biztosított a munkához és az egész tevékenységet „hóhér mrtnká”-nak nevezte.

Nyilvánvalóan tudatosan rendkívül kevésnek bizonyult a 3 napos árverési időköz, de nem volt annyira rövid, hogy az „ellenfél” ne tudott volna közbelépni számára kellő időben. Aristide Birand francia külügyminiszter a kisálltául megbízásából Cherig Eo Kína követéhez fordult, aki ekkor a népszövel19