Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Spiegler Tibor: Fábián Gyula emlékezete

Különös háború címet viselő, izgalmas, sajátos helyszínen játszódó regényé­ben. A termeszekkel harcban álló városka Mártonvására, és lakói a regény hősei. A római alapítású városka és szeretettel rajzolt hősei a korabeli Szom­bathely és nevezetes figurái vonásait hordozták, köztük a regényíróét is. Az események közé pedig komoly természettudományos ismereteket rejtett Fá­bián tanár úr, olyan ügyesen, hogy élvezetes és olvasmányos regényt adha­tott a mai kor kisdiákjai kezébe is. A fejezet szerzője őszinte szeretettel beszél egykori bölcsészkari tanárá­ról, Fábián Pál egyetemi tanárról, nyelvészről, Fábián Gyula fiáról, aki a kö­vetkező oldalakon közli visszaemlékezéseit édesapjáról. A Fábián család legkisebb gyermeke számos adalékkal egészíti ki ismere­teinket az alkotó, merész szellemű édesanyáról, aki a férfiakkal azonos tanul­mányokat végzett a főiskolán, ami abban a korban nem mindennapos dolog­nak számított. A szabad légkörben felnövő fiú hamarosan apja kéziratainak első olvasójává és kritikusává vált, egyben részesévé az alkotói folyamatnak, mely a harmincas években érte el a csúcspontját. Ekkor íródott többek kö­zött a Hej, Rákóczi, Bercsényi, Bezerédj! című történelmi regény és a tudo­mányos elemeket bőségesen hordozó Az ősemberek völgye is, mely Almásy László szaharai kutatásainak eredményein alapszik. Fábián Gyula alkotó kedve sok mindenben mutatkozik meg. Az emlékező fiú elmeséli a kedvtelés­ből detektoros rádiót barkácsoló, a méhekkel bajlódó, a kaktuszokat nevelő apát éppúgy, mint a rézkarcolást nagy nütvészi odaadással végző alkotó em­bert. Azt gondolná az olvasó, hogy ennél több már nem férhetett egy ember napjaiba. De bizony fér, mert a muzsikus Fábián tanár úr az ének-zene órá­kon szakszerűen helyettesítette tanártársait, lelkes művelője és terjesztője volt az eszperantóhoz hasonló „ido" nyelvnek is. Fábián Pál édesapja legtiszteletreméltóbb vonásaként említi, hogy öntu­datos felvidékisége ellenére, teljesen azonosulni tudott az őt befogadó szom­bathelyiekkel. Könyvei olvastán, festményei láttán kétség nem férhet hozzá. A fiúi visszaemlékezés folyamába egy nem kevéssé érdekes egyéniségű, ám szintén nem művésszé lett unoka kapcsolódott be. Fábián Gyula Mária leányának fia. Az ő édesapja szintén nagy súllyal voltjelen a város művészeti életében. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, Radnóti Kovács Ár­pád fia. Tőle tudjuk meg azt, hogy míg nagyapja a regényeiben örökítette meg a szombathelyi polgárokat, édesapja viszont szívesen rajzolta és festette őket. A nyőgéri és a szaléziaknak festett oltárképéhez számos barát, ismerős ült modellt. A háború után született unoka már nem láthatta az alkotó nagya­pát, viszont ismerhette a sorsába beletörődött, könyvei bezúzását tétlenül szemlélő, a művészettől visszavonult embert. Azt az embert, aki nem hitte már, hogy könyveit még újra kiadják, hogy etnográfiai munkái ismét alapmű­vek lesznek, képei pedig újra aukciók nagy értékű darabjaivá, gyűjtemények megbecsült kincseivé válnak. Az unoka már csak a könyvekből, folyóiratokból és a nagymama Biczó Ilona elbeszéléséből ismerhette meg nagyapja fénykorát. De szerencsére megismerte és megőrizte a családi anekdotákkal, történetekkel 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom