Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)

1. szám - ADATTÁR - Katona Attila: Fordulat a várospolitikában Szombathelyen, 1885-ben. 1. rész

A kormánylap természetesen kiemelte, hogy Kunc Adolf múltja és szerzett érdemei alapján többszörösen felülmúlja Pázmándyt. „Nem kábító beszédekkel, hanem tettekkel szolgált eddig is, úgy is mint a tudomány embere és úgy is mint tanférfiú, mint a megyei városi ügyek harco­sa, társadalmi ügyel harcosa." Kuncz Adolf vagy Pázmándy? = VL 1884. jún. 8. 1. p. A kormánypártiakat erősítette a mérsékelt ellenzékiek magatartása is. A helyi vezérek dr. Stirling József és Zimmermann Károly függetlenül attól, hogy fönn miként döntöttek a párt korifeusai, ők nem támogatták a szélbalt, s így objektíve a szabadelvííeket erősítették. A mérsékelt ellenzék is megmozdult. = VL 1884. máj. 29. 1. p. Pázmándy Dénes Szombathelyen programbeszédét a Batthyány ligetben tartotta, ahol a szembenálló lap szerint nem sok intelligencia volt jelen, annál több mesterinas, napszá­mos, asszony és gyerek. A szónok zsarnoknak minősítette a miniszterelnököt, akinek ked­venc jelszava: velem, mert nélkülem lehetetlen. Szerinte, amit képviselnek az nem szabad­elvítség: „Hanem szabad elvinni, ez nem liberális, hanem libériás párt." A Dunántúl szer­kesztője, Sarkady Elemér csak fokozta a hangulatot. Választási mozgalmak. = VL 1884. máj. 29. 2. p. A Vasmegyei Lapokban Több zsidó aláírással megjelent cikk, a Dunántúlra hivatkozva az aláb­biakat közölte. ,JK.étséget nem szenved, hogy a szombathelyi választókeridet szabadelvűpárti képviselőjelöltje [Kunc Adolf], kiről nem mondhatni, hogy valaha antiszemita érzelmeket táplált volna, a vallás és lelkiismereti szabadsággal össze nem férő programbeszédet mon­dott, és igaz másrészről, hogy a becsempészett antiszemitizmusnak adott ezen concessioval szemben - mert másnak nem tekinthetjük - a függetlenségi párt hirtelen támadt jelszóra antiszemitizmusából kivetkőzött, s azóta a jogegyenlőség s testvériség elveit hirdeti válasz­tó-kerületünkben." Ugyanakkor úgy látják, hogy minden erőfeszítés ellenére megmaradt a zsidók jelentős része a függetlenségi párt mellett. Ugyanakkor örömmel konstatálták, hogy kihűlőben van az antiszemitizmus lángja és hulláma. VL 1884. jún. 1. 1. p. Kunc Adolf múltja és szerzett érdemei alapján többszörösen felülmúlja Pázmándyt. „Nem kábító beszédekkel, hanem tettekkel szolgált eddig. Úgyis mint a tudomány embere és ugy is mint tan/érjiu, mint a megyei városi ügyek harcosa, társadalmi ügyel harcosa" — írta a helyi szabadelvű lap. Kuncz Adolf vagy Pázmándy? = VL 1884. jún. 8. 1. p. 29 1884. június 14. = VL 1884. jún. 15. 1. p. 30 Kuncz Adolf képviselőnk. = VL 1884. jún. 15. 1. p. -h: A mo-i „zsidó kérdés". = VL 1884. jún. 11. 1. p. Éhen Gyula: Mire kell törekednünk. = VL 1886. dec. 5. 1. p. 33 Szombathely. = VL 1884. júl. 20. 1. p. Még 1873. február 3-án egy szabályrendeletet alkotott a város, amiben szabályozta a betele­pülés feltételeit és körülményeit. 40 forintot kellett lefizetni, felét a szegényalapra, így érzé­keltetve, hogy vállalják a város működtetési költségeit. VaML Szombathely város képvise­lőtestületének iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek (továbbiakban: SZV Közgy. jkv.) 79/1885. 35 VaML SZV Közgy. jkv., 1881. június 17. ' Egy bizottságot is felállítottak Eredics Ferenc, dr. Kunc Adolf, Kionecker József, Schwartz Samu, Gyük Sándor jegyző részvételével. VaML SZV Közgy. jkv., 1881. június 17. Kubinszky Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon, 1875-1890. Bp., 1976. (to­vábbiakban: Kubinszky, 1976.) 92. p. 38 A hétfői kihágás. = VL 1882. júl. 16. 1. p. 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom