Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)
4. szám - MŰHELY - Nagy Miklós: A sárvári Honismereti Híradó
MŰHELY NAGY MIKLÓS A SÁRVÁRI HONISMERETI HÍRADÓ A HONISMERETI HÍRADÓ SZÜLETÉSÉNEK KÖRÜLMÉNYEI A sárváriakra minden korban jellemző volt a városukhoz való lokálpatrióta ragaszkodás, amely mindig igazi biztosítékát adta a múltban, amiképpen a jelenben is a település felemelkedésének. E szülőföldhöz való ragaszkodás igazi bensőségét adja annak a gondolatnak, hogy ott van az emberi élet igazi otthona, ahol a gyökerei találhatóak. A lokálpatriotizmus egyik megnyilvánulása a múlt luitatása, amely testet öltött 1968-ban, amikor megalakult a sárvári Honismereti Szakkör az akkor még a régi Korona Szálló épületében működő Művelődési Központban. Az 1960-as években a Hazafias Népfront által patronált honismereti mozgalom sárvári fellendülését és kezdeti eredményeit jelezték azok a dr. Naszádos István és Urbán László tollából született írások, amelyek a Vas Népében és Vasi Szemlében jelentek meg. Ez utóbbi tudományos folyóiratnak 1967-ben megjelent a sárvári száma is. A városavatás évében létrejött Honismereti Szakkörnek fontos célkitűzései közé számított nemcsak a mxilt emlékeinek összegyűjtése, hanem annak publikálása. Ezen igény hívta éltre a Honismereti Híradó című szakköri kiadványt, amelynek 1. száma 1970 májusában jelent meg, majd 1970. augusztus 20-án napvilágot látott a 2. száma is. 1 A Honismereti Híradó története két alapvető periódusra bontható. Az első egy rövid korszak volt, amely az 1970 és 1975 közötti esztendőket öleli fel. A kiadvány ekkori megszűnése után másfél évtizedet kellet várni, hogy a rendszerváltás előestéjén, 1989-ben ismét útjára induljon, és napjainkig is közölje a sárvári honismereti kutatás legfrissebb eredményeit. A HONISMERETI HÍRADÓ HŐSKORA (1970-1975) Az 1970. május l-jén megjelenő 1. szám előszavában dr. Naszádos István szerkesztő, a Honismereti Szakkör vezetője a következőképpen ajánlotta az Olvasók figyelmében az elsőként jelentkező kiadványt: „A Sárvár Városi Művelődési Központ egyik fiatal szakkörének bemutatkozása ez a kis füzet; a Honismereti Szakkör tagjainak munkája. Mivel gimnazisták és felnőttek egyaránt tagjai körünknek, Honismereti Híradó első száma is tükrözi a kettősé13