Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

1. szám - ADATTÁR - Söptei Imre: Egy elfelejtett gyár. - Első magyar hímzőipar Soukup és Korb Kőszegen -

Ennek értelmében támogatták, hogy 6 holdnyi telket ingyen átadjanak, illetve annak értékét 10.000 K-ig megtérítik, ha a gyárosok azt maguk vásá­rolnák meg. Az építkezéshez biztosítanak 500.000 db téglát vagy annak pénz­beli megváltását (12.000 K), adnak 15 évi adómentességet és 40.000 K-t négyévi részletekben (minden év szeptember l-jétől). Javasolták még, hogy a 6-7. évben újabb 10.000-10.000 K-t adjanak, ha 300 főre emelik az alkalma­zottak létszámát. Kitértek ana is, hogy a költségeket maximum 6%-os ka­matra felvett kölcsönnel fedezhetik. A javaslathoz még hozzátették, hogy: „Az értekezlet mindenek előtt kifeje­zést kíván adni azon felfogásának, hogy e gyári czég által e városban felállít­tatni tervezett nagyobb gyári vállalatot alkalmatos eszköznek tekinti, amely e város hanyatlott forgalmának képes lendületet adni, a város főleg szegény lakosainak pedig állandó biztos keresetet nyújtani."*'' 1 A képviselő-testület négy nap múlva, rendkívüli közgyűlésén, Tipka Fe­renc polgármester távollétében, 28 igen és 1 ellenszavazat mellett elfogadta a tanács javaslatát. 23 Egyedül egy korábbi, félreértelmezett Szájbely nyilatkozat keltett kisebb riadalmat, amitől az egyik bencés képviselő a teivezett főgim­názium megvalósulásának anyagi fedezetét féltette. 2 * A mindössze egy hét alatt elintéződött ügy folytatása már nem volt ennyi­re egyszerű, ennek ellenére alig egy évvel később már álltak a gyár épületei és megkezdődött a gépek telepítése is. A fő akadályt, a már említett különlegesen jó vízminőség iránti igény je­lentette. 1901 márciusában a városba érkező Hugo Soukup kiválasztotta a mai posztógyár telkét, amely akkor Unger Károly tulajdonában volt. A városi képviselőként is működő neves kőszegi kereskedőcsalád tagja, azonban élve a lehetőséggel, meglehetősen magasra tartotta - 1 K 80 f/négyszögöl - a tu­lajdonában levő rét árát. Olyannyira, hogy az eredetileg megállapított 10.000 K felett még 7200 K-t kellett volna szánni rá. Ezt azonban az április 10-én született tanácsülési javaslat ellenére, amely kiemelte, hogy csak itt találtak a Kalchgraben felől érkező patakban vasmentes vizet, a 13-án tartott közgyű­lésen is elutasították, ragaszkodva az eredetileg megszavazott összeghez, és felszólították a befektetőket, hogy keressenek új telket. 25 Soukup, aki áprilisban újra a városba érkezett, hajlandó lett volna más területet kiválasztani, az egyébként is árvízveszélyes telek helyett, azonban a víz minősége döntő volt. Az üzem mííködéséhez mind a Gyöngyös, mind a már említett patak vizére szükség volt. így április 20-án a polgármester kény­telen volt újabb tanácsülést összehívni, ahol rajta kívül Szovják Hugó tiszti ügyész, Kőszegi József rendőrkapitány, Auguszt János jegyző és maga Hugo Soukup is részt vett. Ezen megállapították, hogy a tanács sem tud alkalma­sabb helyet felmutatni a gyár céljára. 20 Közben azonban a város közönsége előtt veszélyesebb irányba mozdult el a vita. Ugyanis az egyik német nyelvű helyi lapban, a Günser Anzeigerben, olyan információk jelentek meg, amelyekből a gyárosok esetleg azt a követ­keztetést vonhatták le, hogy politikai, sőt vallási okok is közrejátszottak az 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom