Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

1. szám - MŰHELY - Salamon Nándor: „Rend, mívesség, gondolati sokrétűség". - Vértesi Péter pályarajza, a 65. év ürügyén -

egy festegető betegtárs, aki megismertette az olajfestés kunsztjaival. A betegséget sok év után sikerült legyűrnie, ám a festés mágiája életreszólóan megigézte. Radnóti Kovács Árpád szakkörében már a művészet alapjaival ismerkedett. Nagyobb hatással volt rá Mészáros József, aki a táj festészetbe avatta be. Innét már csaknem egyenes út vezetett a diplomaszerzésig. Két évet (1961-1962) töltött a Képzőművészeti Főiskola esti tanfolyamán, 1963-1967 között pedig a nappali tagozat hallgatója volt. Fónyi Géza tanszékén „csak a mesterrel" nem talált összhangot. Átváltott Ék Sándor grafikai osztályára, ahol Rozanits Tibor és Raszler Károly irányításával a rézkarc, fametszet és más technikák mesterfogásait sajátította el. Mesterei között tartja számon Kmetty János és Barcsay Jenőt is. A diploma birtokosaként hazatért a megyeszékhelyre. Egzisztenciáját megalapozandó, rajtanári állást vállalt a Savaria Gimnáziumban, később más intézményekben s egy ideig a tanárképző főiskolán is tanított. Párhuzamosan pedig hozzálátott művészi elképzelései megvalósításához. Az alkotómunka mellett jutott energiájából a közösségszervezésre. Mint egyetlen frissen akadémiát végzett művész, vonzerőt gyakorolt az akkor fiatalabb, zömében elszigetelten dolgozó helyi amatőr művészekre. „A műhelyszerű közös munkálkodásnak lényegében együtt voltak az eszmei, szellemi, személyi és tárgyi feltételei". Az Ifjúsági Házban - Babos Sándor védernyője alatt - megalakult képzőművész csoport vezetőjévé választotta 1968-ban. Nyáron pedig többedmagával részt vett a győri művésztelep alapító táborozásán. Csakhamar kiállítóként is letette névjegyét s a helyi kulturális újságírók - Bertalan Lajos, Kulcsár János, Farkas Imre - rögtön felfigyeltek az általa közvetített „új hangra". Alig esztendő múltán már nemzetközi tárlaton szerepelt. Művei „egy mélyen gondolkodó, problémalátó fiatal festőművész törekvéseire"

6 szolgáltak bizonyítékul. A következő évi tavaszi tárlaton szereplő „Üzem" című olajképe elismerő szókat kapott a kritikustól, de figyelmeztetés kíséretében: Reméljük, hogy a dekoratív iránti erős hajlama nem fogja a későbbiek során Vértesit tévútra vinni".

7 A díjosztó zsűri az előrevivő jeleket értékelte s második díjjal nyugtázta ígéretes jelentkezését. Növekvő figyelem és Szentléleky Tihamér erkölcsi támogatása segítette ahhoz, hogy 1969 októberében megrendezhette első önálló bemutatkozását a Savaria Múzeumban. A kritikusi fogadtatás vegyes hangú, de a gyanakvást legyűrte „a rokonszenvesen korszerű megfogalmazás", mintegy negyedszáz festmény, rézkarc „meglepő egysége". Stílusát a konstruktivizmus keretei közé sorolta, az ígéretes tehetség útkereső vívódásával magyarázza a vélhető „két Vértesi" jelenlétét a művekben. Felmentés - „nem azt várjuk, hogy [...] új irányzatot teremtsen" - és jó tanács - „talán az élményvilág szorulna leginkább gazdagításra" és „kevesebb csendéletet, több figurális kompozíciót, határozottabb közéletiséget váj-unk tőle" -, bőven akadt a méltató sorok között.

8 Az első kiállítást évekig nem követte újabb, az idő távolából úgy látszik, mintha a „közéletiség" ragadta volna el bárkáját. A Vasi Fiatal Képzőművészek Csoportja teljes erővel tevékenykedett Vértesi vezetésével. Kevés idő múltán már harmadik kiállításukkal jelentkeztek a „Sportpalotában". Igaz, a „csendes életöröm, derűs bizakodás"® nem váltott ki hasonló érzéseket az újságíróban, de a 40