Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

2. szám - ADATTÁR - Torjay Valter: A „második rokokó" néhány bútorfraginentuma Szombathely környékén. I. rész. - Ülőbútorok -

első felelős magyar kormány miniszteri székei, de mintarajzok, sőt írott források is utalnak. Ezek közül kiemelhető Friedrich Wilhelm Mercker „Praktische Zeichnungen" (Leipzig 1830-184-3), vagy még fontosabb Wilhelm Kimbel mainzi folyóirata, a „Journal für Möbelschreiner und Tapezierer" (1835-1853). Ezek mellett számos más jelentős forrás is kapható volt legalább a fővárosban, nem is beszélve egy, a fentiekből merítő hazai kiadványról, Joó János egri „Hetilapok" c. füzetéről.

3 A hazai sajtó írásai is az új stílus megjelenéséről árulkodnak, hiszen az 1842-ben, 1843-ban és 1846ban tartott iparegyesületi kiállításokról készült beszámolókban már gyakori a „kanyarláb" említése, ami egyértelműen a barokkizáló un. „cabriol" lábforma korabeli elnevezése. Az 1820-as és az 1830-as években még egyértelműen a klasszicista alapú bútorművesség uralja hazánkat, melynek elnevezése ismét parázs viták tárgya. Általában a német-osztrák „biedermeier" kifejezés a legelterjedtebb, de „táblabíró" stílusról is beszélnek, hangsúlyozva a nyugati szomszédoktól eltérő vonásokat. Tény, hogy a magyar bútor visszafogottabb, mint a német, melyhez a cseh emlékanyag közelebb áll. Több angol sajátosság is felmerül, ami klasszicista bútorainkat izgalmasan színezi, de teljesen eltérő stílusról beszélni véleményem szerint még akkor is túlzás, ha ezt kutatásunk olyan nagyja is hangoztatta, mint például Voit Pál.

5 Mindez nagyon jól dokumentálható akár a kor legismertebb asztalosának Steindl Ferencnek fennmaradt produktumain is. Az 1840-es években Steindl felfogása is megváltozott, a biedermeierből a második rokokóba való átmenetről tantiskodik: megjelennek a hajlított lábak, kacskaringós kartámlák, egyes esetekben kifejezetten rokokós alapformák is. Az új stílus tehát polgárjogot kapott. A világos fanemektől az érdeklődés főleg a dió felé tolódott, mivel hazánkban a mahagóni nagy luxusnak számított. A diót tömören, vagy fenyő alapon vastagabb furnér (svartni) formájában használták. A bútorok minősége semmivel nem gyengébb, mint a legendás biedermeier korában, hiszen a pontosság, megbízhatóság, nagy formaszépség jellemző ekkor is. Az alapformák csak lassan változtak, természetesen először a díszítés szelleme tolódott új irányba: lágyan faragott, helyenként gótikusán hegyes, máshol rokokósan aszimmetrikus levelek lepik el a hangsúlyosabb pontokat, rendszerint nem túlhalmozva. Gyakori szekrényeken az alsó, ívelt „kötény", az egyszerit párkány kompozíciókon a hullámléc. Esztergálás néhány gombdísztől eltekintve rendszerint inkább a széklábak esetében, esetleg tálalók felsőjén kap nagyobb szerepet, gracilis megjelenési! csavartoszlopok is előfordulnak, mint például Nagytétényben, a Kastélymúzeumban található ismert ebédlő székei esetében. A rokokósan ívelt tagozatok között a gótikus csúcsív is gyakran feltiínik. A korabeli híradások teknőc- és halhéj berakásokról is regélnek, ez azonban a tömegesebb házi bútorok esetében nem dominált, megelégedtek az anyag szépségével. Megyénkben nyitott szemmel járván számos e korba sorolható emlékkel találkoztam. Természetesen nem beszélhetünk az esetek többségében „vasi", 31