Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

2. szám - ADATTÁR - Torjay Valter: A „második rokokó" néhány bútorfraginentuma Szombathely környékén. I. rész. - Ülőbútorok -

J. kép 3. kcp vagy „szombathelyi" bútorról, hiszen ezen ingóságok jó része feltehetően máshol készült. Sorsuk azonban valahogy e tájra hányta-vetette őket, stílu­suk közös és bizonyos, hogy akad közöttük helyben készült is. Az alábbi, né­hány példát felmutató elemzést rendhagyóan, technikai okokból, az ülőbúto­rok tárgyalásával kezdem: tény, hogy mindig ezek adják a stílus jellegzetessé­geinek valóságos sűrítményét, valamint a legtömegesebb emlékanyagot is. Egy szombathelyi kereskedésből került elő és állítólagosán a környékről származik az a kivételesen szép, feltehetően ebédlőszék, mely eredeti bőrhu­zatával maradt fenn. (1. kép) A háttámlán a korra jellemző gombfűzés is lát­ható, az ülésen ennek csak nyomai vehetőek ki. A finoman ívelt fonnák, a háttámla enyhén piskóta-szeríí alakítása gyönyörííen mutatják a stílus leg­jobb vonásait, amellett, hogy a korábbi korszakra is emlékeztetnek. A hát­támla tetején lévő, a korban gyakori fogórés ovális vonalát gótikusán hegyes, finoman ívelt levelek keretezik. (2. kép) A felül, középen kihajló levél motí­vumát egy északnémet, az 1850-es évek közepére datált példányon is vi­szontláttam. Bár azon hajlított, s nem esztergált a láb fonnája, a két szék számos vonásban hasonlít, például a háttámla alsó ívének dekoratív megol­dásában is egyezik/' (3. kép) A székünk üléskáváján látható hullámléc, vala­mint az igényesen megmunkált, levéldíszes, esztergált lábak elsőrangú mű­helyre utalnak, a mahagóni felhasználása pedig bécsi műhely jelenlétét is le­hetségessé teszi. Székünk a felső polgárság, sőt az arisztokrácia megrendelé­sére is készülhetett. 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom