Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)
3-4. szám - Bariska István: Volt egyszer egy lexikon. - Epilógus a Vas megyei helytörténeti lexikonhoz -
véltárosa lett felelős. A „megye kulturális és állami hivatalaiban folyó kutatások irányítására" a Vas Megyei Levéltár - akkor még Szombathelyi Állami Területi Levéltár - igazgatóját kérték fel. Igen ám, de a munkálatok „elvi irányítására" létrehoztak egy szerkesztő bizottságot. A nevek most nem érdekesek. A jelenségre kell összepontosítani. Ennek a bizottságnak ugyanis a fent megnevezett szakembereken, valamint a megyei könyvtár igazgatóján tagja lett Vas Megye Tanácsa Végrehajtó Bizottság akkori elnöke, a művelődési, valamint a pénzügyi osztály vezetője. Helyet kapott továbbá benne a Népszabadság egyébként Vas megyei származású főszerkesztője, a Magyar Szocialista Munkáspárt Vas Megyei Bizottsága első titkára, valamint egyik osztályvezetője. 1 2.2 Politikus túlsúly, félreértett kölcsönösség, megosztott szakmai vezetés. Nagy a csábítás, hogy valamiféle politikai elemzésbe fogjak. Nem teszem. Most is mondom: a jelenség az érdekes. Négy szakember mellett a lexikon szerkesztő bizottságában hat politikus jelent meg. A Népszabadság főszerkesztője, megyei állami és pártvezetés csúcsa, valamint három osztályvezető. Elégedjünk meg azzal, hogy ez a tény olyannyira átpolitizálta az egész vállalkozást, amitől soha nem is tudott megszabadulni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az állami területi levéltári szervezetet 1969-ben megyei fenntartás alá rendelték. Ennélfogva a Vas Megyei Levéltár politikai-felügyeleti kötelékei is még szorosabbak lettek. Márpedig a megyei kutatásokért, sőt azok finanszírozása bonyolításáért a megyei szinten újjászervezett levéltár lett a felelős. Ennek a ti'ilpolitizált, kölcsönös függésnek következményeit nem annyira a helyi politika, hanem érdekes módon inkább a helyi szakmai vezetés értette félre. Rossz kommunikációval és helytelen döntések kikényszerítésével. A politikai vezetés pedig éveken át belement a hitegetésbe. A megosztottá vált a szakmai vezetés. Ezt bizottság politikai túlsúlya sem tudta ezt ellensúlyozni. Még valamit. A „Zala megyei helytörténeti lexikon" anyaggyűjtése és adatainak feldolgozása előbb kezdődött, mint a Vas megyei. Az 1961-ben megfogant ötlet után 1963-ben született meg az a szerződés - „elvi megállapodás" -, amely kísértetiesen hasonlít a Vas megyeire. Volt tehát előzmény. Az is az adott korszak terméke volt. 2 3. PÁRHUZAMOK 3.1 Modellkeresés A „Vas megyei helytörténeti lexikonnak" magának is meglehetősen nagy irattára maradt fenn. Nem lehet belőle mindent kiolvasni, mégis éppen eleget. Ezek között is felettébb érdekes, hogy milyen modellt választottak a vasi lexikon felelősei. 1965-ben tulajdonképpen kézenfekvő volt, hogy a Veszprém megye helytörténeti lexikona 3 című kiadvány lett az egyik hivatkozási alap. E lexikon írói a Budapesten létrejött két műhely vezetői lettek. Ez önmagában is garanciát jelentett. Persze, a személyi biztosítékok intézményi háttérrel működhettek csak. 154