Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

1. szám - Illés Péter: Csaba József néprajzi fotográfiái

„... a két világháború között is a társadalmi mobilitás kapcsolatai alig kötötték össze a parasztokat és a tanult rétegeket, a parasztok az össztársadalom legalján lévő csoportnak számítottak, és a városból jött kutató csak nagyon nehezen juthatott el oda, hogy a más osztálybelivel szembeni respektus és zárkózottság feloldásával bizonyos személyes, intim szférákba betekinthessen."

30 A példaértékű feladatvállalás nehézségeire utal az a körülmény is, amit Csaba József levelében papírra is vetett Pável Ágostonnak 1940. július 31-én: „Alábbiakban a farkasfai »rigászóuk«-ról közlök egyet-mást: Farkasfa legöregebb rigásza, a 72 éves Toka Imre. Ötven esztendőn át űzte a rigófogást, két év óta már nem foglalkozik vele. Még a múlt század közepén két idegen telepedett le a faluban: Oravecz János Rábatótfaluról és Holecz József Apátistvánfalváról. Ezektől, mint a község első rigászóitól tanulta Toka Imre, akinek ma már több tanítványa van. A világháború előtt 40-en is foglalkoztak vele; ujabban számuk egyre fogy. Ma már csak 15 rigászó van Farkasfán. Ezek közül nyolcnak van engedélye madár fogáshoz, mig a többi hét, engedély nélkül titokban dolgozik. Valamikor bárki szabadon rígászhatott, 1938 óta engedélyhez van kötve, - évente 2 nap robotot kell érte szolgálni. /: Az erdőben szar-vaslesállást készítenek, erdei utat javítanak és hasonló munkát végeznek:/".

31 Az 1941. január 6-ai útról gyűjtőnaplójában rögzített beszámoló átírt változatát „Rigászás a vas megyei Farkasfán. Néprajzi gyűjtőnaplómból." címmel a Savaría Múzeum Néprajzi Adattára őrzi.'

12 A szöveg a klasszikus etnográfiai célú utazások során vagy azok alapján készült leírások hangulatát idézi, melyben meglehetős aprólékossággal igyekezett lejegyzetelni mindent, amit tapasztalt. Az írás nagyszerű dokumentációja a rigászás egykor élő kulturális gyakorlatának, melynek hatására az olvasáskor és a fotókat szemlélve képzeletünkben képes megelevenedni a rigászók elveszített világa: „... Oravecjól összefagyva jött vissza a sátorba. Enyüs ujjait a parázs fölött melegítette, majd utána a zsákkal gyorsan ledörzsölte róla az enyvet. Közben eléggé kivinadt s megkezdődött a tulajdonképpeni izgalmas része a madarászainak: a figyelés. Négyen körülültük a tüzet s a fenyőfával elzárt sátornyílás rései között állandóan kikémlelve: halkan beszélgettünk.. ,"

33 A fényképes dokumentációk egy lényeges csoportját képezik azok a fotók, melyek az anyagi kultúra területeivel kapcsolatosak, tehát épületeket (3. kép),

34 tárgyakat, illetve tárgyhasználatokat mutatnak be. Csaba József felvételei a tervszerű gyűjtés során a terepen „rögtönzött" dokumentumfotók, abban az értelemben, ahogy Winfried Ranke határozta meg a fogalmat: „... a fényképezésnek azt a fajtáját jelöljük így, amelynek eleve az a célja, hogy fényképészeti dokumentumokat hozzon létre meghatározott bizonyítási eljárások, tanítások, felhívások vagy figyelmeztetés eszközeként."

35 A résztvevő megfigyelői gyakorlat alkalmazásán túl bizonyos esetekben jól kivehetően felmerült, hogy a megörökíteni kívánt jelenetet a fényfelvétel előtt meg kellett rendezni, tehát a felvételek egy része rekonstrukciókként készültek. 14