Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)
4. szám - IN MEMORIAM - Dabóczi Dénes: Elete volt a múzeológia. - Dr. Söptei István (1944-2002) -
Amikor 90 éves születésnapján beszélgettünk így nyilatkozott: Ma már jobbára csak emlékeimet, régi fel nem dolgozott gyűjtéseim anyagait rendezgetem. Több mint kétezer fényképem van. A háború előtti időkből több száz, magyar városokat ábrázoló negatívom van. A Hadtörténeti és a Közlekedési Múzeum részére sok nagyítás készült ezekről a rendszerváltás után. Különösen a délvidéket ábrázoló negatívok voltak értékesek. Ezeknek szomorú aktualitást adott a délszláv háború. Jenő bátyánk halálával helytörténetírásunk egyik legszorgalmasabb eredeti személyisége távozott sorainkból. Emlékét kegyelettel megőrizzük. FEISZT GYÖRGY ÉLETE VOLT A MÚZEOLÓGIA - DR. SÖPTEI ISTVÁN (1944-2002) Közel negyedszázadot dolgoztunk együtt. O volt mindmáig az első főnököm. Nehéz felfogni, hogy nincs már köztünk. 2002 nyarának közepén még javában a VIII. sárvári huszártalálkozóra készült. Egyszercsak elkezdett fáradni, fizikailag legyengült. Később a beszéd is nehezére esett, majd augusztus 21-én kórházba került, ahonnan méltósággal viselt szenvedés után, már csak utolsó útjára tért haza. Elragadta a halál, a korunkra oly jellemző szörnyíí kór képében. Meglehetősen gyorsan és korán, hisz mindössze 58 éves volt. 1944-ben született Ikerváron, középiskolai tanulmányait Szombathelyen, a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte. Ezt követően, 1969-ben az ELTE történelem-múzeológia szakán, majd 1974-ben magyar szakon szerzett diplomát, 1977-ben doktorált. Három év (1971-1974) kihagyásával, melyet a TIT Vas Megyei Szervezetének társadalomtudományi szaktitkáraként töltött el, 1969-től haláláig múzeumban dolgozott. 1974. február l-jétől egészen haláláig, 2002. október 5-ig volt a Nádasdy Ferenc Múzevim igazgatója. Tevékenységének első időszaka egybeesett a vár rekonstrukciójának befejezésével, ami különösen nehézzé tette a normális míizeológiai munkát. Rá és munkatársaira várt a múzeum gyűjteményeinek szükségraktárakba költöztetése és az új állandó kiállítások forgatókönyveinek elkészítése, a kiállítások felépítése, majd a gyűjtemények új raktárakba 92