Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

3. szám - ADATTÁR - Salamon Nándor: Szombathelyi pillanatkép Szentimrei Jenő múlt századi emlékírásában

vendékeknek, lehetőleg sokoldalúan felkészíteni őket a szolgálatra. Figyelemmel kísérték irodalmi próbálkozásaikat, kirándulásokon bővítették látókörüket. A szellem azonban nem különbözött a hasonló más katonai intézményeitől. Az élmények egy része szinte egyezett Robert Musil hőse, „Törless iskolaévei" alatt szerzett tapasztalataival. A várossal a kimenő során s onnét bejáró helyiek segítségével ismerkedtek. Baráti kapcsolataik révén bejáratosak voltak egy-egy helyi polgári családhoz, közelből figyelhették meg életvitelüket. Sopron mégsem tudott befészkelődni lelkébe: „Nagyon idegen nekem ez a világ"

9 - s ez az intézetre, a városra és a tájra egyaránt érvényes. Legmaradandóbb nyomokat az iskolai közös kirándulások hagytak. A nevelési program részét alkották a környék nevezetes helyeit és Bécset bemutató „honismertető" tanulmányutak. A nrúlt, a történelem szólította meg (vagy nem!) a birodalom távoli zugából összegyűjtött hallgatókat Bécsújhelyen, Kismartonban, Eszterházán, a fraknói várban, a bécsi Burgban vagy az arzenálban. Ilyen alkalomból jutott el „Kovács úr" társaival Szombathelyre is. SZÁZADELEJI PILLANATKÉP A részletek bemutatása előtt egy „vasi" irodalmi párhuzamot is említsünk, ha már Musilról megemlékeztünk. Ottlik Géza Iskola a határon című regényére gondolunk. Két összekötő szálat teljes bizonysággal felfedezhetünk. Mindkét főhős katonai reáliskolában élte meg a katonai pályára felkészítő évek gyötrelmeit. Kőszeg és Sopron hasonlóságát, szellemiségét nem kell bizonygatnunk. Kardinális különbségeket a falakon belül uralkodó intézeti élet sem mutatott. Csupán a történéseknek keretet adó, háborúval kettéosztott idő s a megváltozott társadalmi közeg tér el alapvetően egymástól. Bizonyos egyezéseket fedezhetünk fel az írói sorsokban és tagadhatatlan kortársi összetartozásuk is. Persze, más pályát futottak, elütő nézőpontból vizsgálták a körülöttük forgó-változó világot. Külön érdekessége a dolognak, hogy amikor Ottlik könyve megjelent, írótársa munkája már rég a kiadói kézirattemető labirintusába süllyedt, a dolgát befejezetlen hagyó író fölött pedig gyász dallamfoszlányait kergette a kora őszi szél. A „multnosztalgiában, patriarkális szemléletben, történelemhamisításban"

10 elmarasztalt mű, szerencsére megérte föltámadását. A kézbe vett kötet közepe táján megőrizte azokat a röpke benyomásokat, tévedéseket is tartalmazó sorokat, amelyek a 20. századi Szombathely arcélét villantják föl. „Szombathely városa nagyon tetszett nekem. Forgalmas elevenségével, sok zöld lombos belső terével, fürge villamosával életrevalóbb gazdasági és művelődési központ benyomását tette rám a lélekszámban nagyobb (!) Sopronnál ... csoportos kiránduláson voltunk, és a halott Savaria jobban érdekelte tanárainkat az élő Szombathelynél. Múzeumokat bújtunk az egykori pannonfőváros ásatási emlékei után."

11 Benyomásai a második fénykorát élő városról találóak, de részleteket nem őrzött meg az emlékezet sem a látottakról, sem a mvizeumokról. Mivel 1908 előtt jártak itt, nyilván a Sala terrenában nyílt módjuk a római emlékek 72