Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)

4. szám - ADATTÁR - Tóth Kálmán: Bartók Béla szombathelyi hangversenyei és a város zenei életének néhány vonása (1934-1940) I. rész

lommal, de kellő zajjal zavarják azáltal, hogy szomszédaikat molesztálva máijóval a hangverseny befejezése előtt távoznak, hogy elsőnek jussanak a ruhatáiba. Ezek a türelmetlen, tehát kevéssé muzikális látogatók könnyen segíthetnek magukon azáltal, hogy már a szünetben távoznak. "

4l Különösen nagy gondot jelentett a dohányfüst: „Dohányzó helyiség hiányában kénytelenek [vagyunk] a dohányosokat a külső folyosóra és a csarnokba tessékelni, mert nem engedhető meg - mivel a füst a terembe húzódik - hogy énekes számok hangversenyénél füstben kelljen énekelni az énekkarnak vagy a művésznek. "

4a írása végén Lomoschitz a szombathelyi polgárság hiúságára apellálva fogalmazta meg reményét: „Csekély kis önfegyelmezéssel még ebben a szerencsétlenül megépített, azaz hozzáépített hangversenyteremben is tudunk a mi nyugati kultúránkhoz méltó helyzetet teremteni. "*

3 A tudatos szervező, előkészítő munkára utal, hogy 1934. január 7-én, a Kultúregyesület II. hangversenyén többek között Bartók és Kodály dalok is szerepeltek. A hangversenyen a Magyar Királyi Operaház míívészei léptek fel.

44 Ne feledjük, hogy az 1930-as években Magyarországon, az iskolán kívüli népművelés a második korszakába lépett. Az új irányzat a racionális ismeretterjesztés kizárólagos célja mellett a míívészetek léleknevelő hatásaira is hangsúlyt helyezett. Nemzetnevelő erőként ismerték fel Bartók és Kodály ősi magyar gyökerekhez visszanyúló zenéjét a népdal és a népies műdal híveinek csatározása idején: ,/lz orthodox néprajzi hitelesség hívei legszívesebben elnémítanának minden nyirettyűt, melyen a magyar élet exotikuma, sötétbőrű cigány honfitársunk segít eloszlatni -főképp népies műdalokkal — a magyar bánatot. ...A cigány barátok pedig a legképtelenebb vádakat hangoztatják: az új népdalgyűjtők idegen (román!) dalokat gyűjtenek... '

,45 A Bartók és Kodály által kijelölt úton haladó új magyar zene kultúrpolitikai jelentőségének túlértékelésére is találunk példát. A Szabadság című budapesti hetilap egyik 1934. áprilisi számában megjelent „Egy hangverseny margójára" című írás szerzője például azt nehezményezte, hogy a szombathelyi helyőrségi tisztikar által megrendezett jótékony célú hangversenyen idegen nemzetiségű szerzők műveit adták elő és mellőzték a magyar népdal-zenét, Erkel, Bartók és Kodály muzsikáját.

46 A hivatalos kultúrpolitika szószólói az ősi magyar dalban a legeredetibb faji művészetet látták, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a magyar közönség zenei kultúrája még nem érett meg arra, hogy: „lelkében különböző színvonalú és értékű zenei élményeket differenciálni tudjon s ezért az összehasonlíthatatlanul több zenei szépséggel, eredetiséggel szolgáló, de nehézkesebb népi dalnál mindenütt sokkal szívesebben tanulják és terjesztik a többnyire városi születésűfőképp a népszerű cigányok által játszott népies műdalokat". Megfogalmazódott a cél: az Európában általánosan elterjedt szellemi irányvonallal együtt haladva visszatérni a népművészet, a népzene csíráihoz, hogy „egyedülálló faji kultúrértékünkkel a jövő magyar művészi fejlődést megalapozzuk."

1

** 71