Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)

4. szám - ADATTÁR - Tóth Kálmán: Bartók Béla szombathelyi hangversenyei és a város zenei életének néhány vonása (1934-1940) I. rész

TÓTII UÁIMÁS BARTÓK BÉLA SZOMBATHELYI HANGVERSENYEI ÉS A VÁROS ZENEI ÉLETÉNEK NÉHÁNY VONÁSA (1934-1940) I. RÉSZ A szombathelyi kultúrpalota nagytermében 1934. március 18-án, majd hat év miílva, 1940. március 2-án ismét hangversenyt adott Bartók Béla. Igaz, hogy a 2001. év egyik koncert esetében sem kínálja a kerek évforduló aktua­litását, Bartók Béla születésének 120. jubileuma azonban szinte kötelez a megemlékezésre. Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy felidézzem a vi­lághírű zeneszerző és zongoraművész két szombathelyi hangversenyének kö­rülményeit, valamint ráirányítsam a kutatók figyelmét azokra a személyisé­gekre, akik az 1930-as években Vasvármegye és Szombathely Város Kultúr­egyesülete zenei szakosztályát vezették. Köszönetet mondok dr. Kutas Józsefné Csikor Évának a Savaria Múze­umban megrendezett, Bartók koncertekre emlékező kamara kiállítás megrende­zéséhez nyílj tott segítségéért, valamint özv. Havass Imrénének és Havas Esz­ternek, akik értékes családi dokumentumokat bocsátottak rendelkezésemre tanulmányozás céljából, illetve ajánlottak fel a Savaria Múzeum számára. A KULTÚREGYESÜLETRŐL, ZENEI SZAKOSZTÁLYÁRÓL ÉS A „KUL­TÚRZENEKARRÓL" 1934. április 29-én, 11 nappal Bartók Béla szombathelyi hangversenye után, a Szombathelyi Városi Zeneiskola negyedszázados évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, amelyet a Magyar Rádió egész terjedelmében közvetí­tett, dr. Ujváry Ede polgánnester Szombathely zenei életéről többek között a következőket mondta: „Az utolsó 30 év alatt kétszáznál több nagyszabású hangversenyt rendeztek Szombathelyen, amelynek túlnyomó része a Zeneked­velők Egyesülete és a Kultúregyesületnek rendezése alá esik. A hazai művé­szek közül a m. kir. Operaháznak és az Országos Zeneművészeti Főiskolának majdnem minden vezető tagja megjelent nagytermünk dobogóján, a külföldi­ek közül pedig a legnagyobb hírnévnek örvendő művészek előadásában gyö­nyörködhettünk a jelen század kezdete óta. Saját tagjainak közreműködésé­vel áldozott a Kultúregyesület Beethoven, Mozart és Haydn emlékének s elő­adta a FK. szimfóniát, Haydnnak a »Teremtés« és az »Évszakok« című orató­riumát, a legutóbbi hónapokban pedig Kodály Zoltán és Bartók Béla magyar levegőjű zenekari műveit.'''' 1 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom