Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)

2. szám - MŰHELY - Kalocsai Péter: „Itt csoda dolgok vannak" - Beszélgetés Pittmanné Mikó Ildikóval, a papírrégiségek gyűjtőjével -

Melyek a további tervei? A körülbelül 2.000 képgrafika-, 15.000 darabos kisgrafika-gyűjteményünket, valamint az Éhen Gyula városrészre költözésünk óta rendezetlen könyvtárunkat számítógépre kívánom vinni. Az elfeledett művészek felkutatásában szeretnék Torjay Valter segítségére lenni és a Szombathelyi Szépítő Egyesület kiadásában megjelenő Vasi Képzőművészek 3. kötetének - a kimaradottakon kívül fel szeretnénk kutatni a megye jeles kézműveseit, iparosait is - összeállításában közreműködni, segíteni, s minél több időt tölteni kisunokáimmal. Ejtsen néhány szót munkájáról, hivatásáj'ól! 35 évig voltam könyvtáros. Hivatásom legszebb éveit - az utolsó 12-t - a Gépipari és Informatikai Műszaki Szakközépiskolában a könyvtár vezetőjeként töltöttem. A könyvtáros közvetítő szerepe az olvasó és a könyv között itt valóban megvalósulhatott. A szakma legszebb része az volt számomra, hogy a könyv nélküli, televíziótól harsogó otthonokból jött diákoknak olvasnivalót adhattam a kezükbe. A műszaki középiskolákban a művészeti nevelés hiányos. Ezért kezdeményezésemre iskolagalériát létesítettek, ahol történelmi, irodalmi, művelődéstörténeti évfordulókhoz kapcsolódóan, valamint megyénk megismertetéséért kiállításokat szeiveztem, rendeztem elsősorban grafikákból és képeslapokból. Ezen iskolagaléria lehetőséget adott a gépiparis tanulóknak arra, hogy megismerkedjenek megyénk kiemelkedő képzőművészeivel is. A kiállítók között - a teljesség igénye nélkül - Feszt László, Kamper Lajos, Káldy Lajos, Marosfalvi Antal nevével találkozhattak. Az elsős kollégistáknak minden évben városnéző sétákat szerveztem. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a szombathelyiek sem ismerik a város műemlékeit, történetét. Hefele Menyhért - Szily János - Éhen Gyula, legalább hármójuk nevét próbáltam beléjük sulykolni minden lehetőséget felhasználva. Az Internetes, videós gyermekeket rengeteg információ éri naponta, a gond az, hogy nem tudják megtalálni köztük a lényegeset. Ebben segíteni kell őket. A vidéki diákokkal a helytörténet révén kerültem kapcsolatba. Ha volt idejük megkerestem velük a falujukat a „Borovszkyban", a Vas megye földrajzi neveiben és még a Vasi műemlékekben. Felébresztettem bennük a falujuk iránti érdeklődést, büszkeséget, - ez ebben a korban egy életre szóló indíttatást adhat. Próbáltam televíziózás elleni propagandát kifejteni. Véleményem, hogy meg kell őket tanítani válogatni. Beszéltem nekik a csendről, amit ezek a gyerekek nem ismernek. Befejezésül Márai Sándort szeretném idézni, hogy ezt megszívlelve több ideje legyen az embereknek olvasni, képeslapot, bélyeggyűjteményt rendezgetni: „A csönd a legtöbb, amit az ember önmagának és a világnak adhat." Köszönöm a beszélgetést! 25