Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

4. szám - ADATTÁR - Katona Csaba: Vas vármegyei fürdővendégek Balatonfüreden, 1840-1918

Ugyancsak a reálértelmiséghez tartozott Lex József, a kultúrmérnöki hivatal alkalmazottja," aki állami vízmesterként szerepelt a fürdőlistán. Edelmann­hoz hasonlóan tanárember volt az 1855-ben született Pálffy Boldizsár is,' í5 aki 1876-ban került az Államilag Segélyezett Községi Polgári Leányiskola élére igazgatóként, hogy aztán 44 éven át álljon helyt ezen a poszton. 30 A pénzügyekkel foglalkozó városi elit egyik tipikus képviselőjét is fellel­hetjük a füredi fürdővendégek között Szakács (Szakáts) Manó személyében, akinek Németszecsődön (Molnaszecsőd) volt birtoka. Kvalitását lemérhetjük abból, hogy a későbbiekben a körmendi Altalános Takarékpéztár Rt. igazga­tóságának vezetője lett. :i7 A Füreden időző szombathelyiek talán legillnsztrisabb tagját Rhorer Ödön doktor személyében tisztelhetjük, aki a szombathelyi püspökség jogtanácsosa, az egyházmegye és a püspöki szentszék ügyésze volt több évtizeden át. Az ál­tala reprezentáli városi elit mentalitását szinte egészében jellemezhetjük az őt méltató szavakkal: „Mint a társadalmi élet egyik agilis mozgatóját és mint pél­dás családapát, városi képviselőt, kaszinóigazgatót, szókimondó úriembert is tiszteli Szombathely társadalma. - Buzgó tagja a Kath. Férfiligának. " 38 A szombathelyi fürdővendégek közül több évtizeden át voltak Füred törzs­vendégei a Pick család tagjai. A család a Monarchia sajátos társadalmi rend­jében az üzleti tevékenysége révén felemelkedett, majd formálisan a hagyo­mányos feudális elitbe beilleszkedő, azaz kikeresztelkedett és nemességet szerzett zsidó kereskedőréteg reprezentatív képviselője. A fürdőlistákon rög­zített adatok körüli bizonytalanságot is tetten érhetjük a családdal kapcsola­tosan, hiszen a Pickek nem annyira Szombathely, mint inkább Kiscell mikro­társadalmában foglaltak el jelentős helyet: „A hatvanas évektől a kilencvenes évekig vezérszerepet vitt Kiscellben a különben zsidó Pick csalcid: Zsigmond és fia Henrik nélkül el sem lehetett képzelni politikai, társadalmi vagy bármi­lyen közcélú megmozdulást."''* 1 '* Az mindenesetre bizonyos, hog}' az egész Vas vármegyében ismert család tagjai évről évre felbukkantak Füreden. A tendenciák érzékeltetésére az adatokat esetenként a töredékesen fenn­maradt füredi fürdőlistákkal is kontrollálni lehet. Ezek közül egyet,, az 1855. évit, a Vas Megyei Levéltárban találhatunk meg.* 0 Ennek a listának a sajátos­sága, hogy a májusi idénykezdettől folyamatosan maradtak fenn az egymás után kiadott lapok egészen augusztus 8-ig. Ezen az - 1850-es évekre jellemző­en - kétnyelvű (német és magyar) listán is találhatunk Vas megyei vendégeket. Ilyen, például Freund Jakab vasvári kereskedő és Freund Fáni kereskedőné, aki vélhetően előbbi felesége, de legalábbis rokona lehetett, aztán Weiss Fáni kereskedőné Kiscellről, Lichtschein Terézia kereskedőné Dömölkről, Pick Fá­ni kereskedőné ugyancsak Kiscellről, Weiss Jakab kereskedő ugyanonnan, Né­meth István „földmíves cselédjeivel" Sárvárról, Polgár László „sz. Benedek r. áldozár" Kiscellről, Gartner Róza kereskedőné és Pass Moses kereskedő Sár­várról vagy Gátser Leó Kiscellről. Azonban meglepő módon Szombathelyt csu­pán egyetlen ember, Nóvák Ferenc főtörvényszéki tanácsnok képviselte. Az ő kivételével, a vasi vendégek szinte mind a kereskedőrétegből kerültek ki ebben az évben is. 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom