Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)
4. szám - ADATTÁR - Katona Csaba: Vas vármegyei fürdővendégek Balatonfüreden, 1840-1918
ÖSSZEFOGLALÁS Az adatok összesítése nyomán azt állapíthatjuk meg, hogy a vizsgált időszak során a Vas vármegyei, ezen belül pedig a szombathelyi fürdővendégek - ha nem is nagy számban - rendszeres látogatói voltak Fürednek. A megye területéről csupán néhány település képviseltette magát Füreden a vizsgált években lakosai révén, közülük értelem szerűen kiemelkedett a megye legpolgárosultabb települése, a megyeszékhely Szombathely, különösen a századfordulóhoz közeledve, majd pedig a századelőn. Miközben a megye területéről leginkább kereskedők és családtagjaik érkeztek a fürdőre - megfelelve ezzel a valamennyi név szerint ismert fürdővendég foglalkozása által megrajzolt tendenciának, mely szerint már az 1840-es években több kereskedő, mint birtokos nemes időzött a fürdőn -,* 1 Szombathely lakossága a kereskedőrétege mellett, főleg a városi értelmiségi-szellemi elit révén „volt jelen" rendszeresen a fürdőhelyen, a Pick család tagjainak személyében pedig szombathelyi törzsvendégek is szívesen időztek a Balatonnál. Másképp fogalmazva: Füred, mint a Dunántúl egészének egyik legnevesebb fürdőhelye a szombathelyi elit kedvelt fürdője, társasági életének nyári színhelye volt. JEGYZETEK Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Kéziratból bev. jegyz. kiad. Gálos Rezső. Győr, 1931. 383. p. (A Kisfaludy Irodalmi Kör könyvei; 1.) ~ Gálos: i. m. 386. p. Vas Megyei Levéltár (továbbiakban: VaML) Vas vármegye nemesi köz- és kisgyűlésének iratai. Köz- és kisgyűlési iratok 800/1831. Yasvánnegye. Balogh Gyuláét al. Bp. 1898. 239. p. (Magyarország vármegyéi és városai; 3.) Gálos: i. m. 405. p. Eöloös Károly: Balatoni utazás. 1. [köt.] Bp. 1982. 132. p. (Magyar hírmondó) Gálos; i. in. 391. p. Felszí György: Adalékok a balatonfüredi Horváth-ház történetéhez. = Műemlékvédelem, 1977. 3. sz. 178-181. p.; Benczik Gyula: Répceszenrgyörgy története. Szombathely, 1996. 5657. p. ' VaML Szentgyörgyi Horváth család iratai. Méltóságos Szentgyörgyi Horváüi Uraságoknak a Füredi Közös Házról való Számadás az 1848. Esztedőben. VaML Szentgyörgyi Horváth család iratai. Méltóságos Szentgyörgyi Horváth Uraságoknak a Füredi Közös Házról való Számadás az 1849. Esztedőben. VaML Chernel-Miske család iratai 8. doboz. Ikij/Jk Zsolt: Tarcsafürdő története 1920-ig. Kézirat. Szombathely, 2000. * Un: Das Sulzer Bad in der Zeit des Vormärz. = Bugenländische Heimatblätter, 1998. Heft 1. 1-24. p.; Un: A sóskúti fürdő a re form korban, es Vasi Szemle (továbbiakban: VSz) 1999. 4. sz. 435-455 p.; U<">: A sóskúti fürdő és ásványvízforrás története 1850-1920 között. = VSz 1999. 5. sz. 617-634. p.; Bcyzik Zsolt - Vissi Andreis: Heilquellen in Sulz. Die Geschichte des Heilvorkommens von Sulz-Sóskút zwisten, 1815-1920. H. n., é. n. 79 p, 1 Dömötör Sándor: Lóháton Kenéséről Keszthelyre 1808-ban. = Balatoni Kurír, 1939. 1. sz. 2. p. 65