Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)
4. szám - Tóth Péter: Edvi Illés Pál: „Vas megyei krónikák"
ez egy szegény tápfiú itt Dömölkön, az evang[élikus] prédikátornál. Most a fiú D[ondorf]-nak még fontosabb tárgy lett, és jó szeszéllyel a fiúval szóváltásba bocsátkozott magyarul, - megkérdezte a fiút, mi járatban van küldve, ide őutána; és a fiú természeti naiv nyíltsággal kicsacsogván feladatását, D[ondorf] egész nyugodt kedéllyel a fiúhoz így beszélt: „No, fiam, csak menj vissza, és mond meg a tisztelendő Urnák, hogy az éjjel itt hálunk a celli gyöpen, és holnap reggel 7 órakor marsírozunk tovább. Mond meg azt is, hogy holnap, csak harangoztasson ám bízvást!" Mely hírrel a fiú hon is termett, elriasztása után igen vái'atlan hamarsággal. Kérdésemre: nem mentél ki? Monda a fiú. nevetkezéssel dicsekedve, hogy ő már meg is fordult, és magával a generálissal beszélt. Irtózatomban a fiú elbeszélésére, miként járt, összecsaptam kezeimet a vas kalapos fickónak merészségén; - és mivel hódolásra sem mentem ki Dfondorf] elébe, tehát most félhettem, hogy idézni fog. Mindjárt a beborult éjszakával tehát szokott hálószobámból el is vonultam másuvá; - korán reggel pedig hazulról titkon egészen távoztam, elbújva lappangván D[ondorf}nak tökéletes elvonulásáig. Egyedül nőm tudta hollétemet, kit megbíztam, hogy vasárnap levén csak harangoztasson a cultusra^ mint szoktunk, háromszor; - hadd hallja Dömölk, a káplán pedig fungáljon.^ A hadsereg mint a tápfiú hírül hozta, készült is odábbindulni reggel valósággal. Áthallatszott ide Cellből a dobszó és zajogás. Volt baj akkor főleg a szekerek előállításával, - a celli bíró a kívánt 40 szekeret nem bírta pont hétre Cellbe rendelni, melyért D[ondorfj maga elébe idézte, dorgálta, siettette, - az adjutáns ped[ig] Kossuth kopf nak' 12 elszidta, és karddal fenyegette, - monda néki többek közt: „ugye, ha Kossuthnak kellett volna a szekereket kiteremteni, már eddig itt állnának, de a császárnak nem tudják." -A sereg mégis nyolc órakor megindult alá felé, de nem maga Dfondorf] -, ki még Cellben hátramaradt 10 óráig - még eszébe jutott, hogy Vidos Dániel alispánnal is kellene beszélnie, - mely célra az apát négylovas hintáját az alispánért leküldötte, elhozatta, kivel D[ondorf] igen udvariasan végezte dolgát, és őt első alispánná ismét visszahelyeztette. Eszébe jutott a dömölki lelkész is, kiért kiküldött, - már katonái nem levén, a végeztig ott udvarlásra készen álló dömölki elöljárók közül kettőt. Ezek engem hon nem találtak, és nőmtől tudósítottak, hogy a falut járom most is a kolerás betegeket látogatni - maga sem tudja, melyik falut a sok közül. A kimentés bevehető volt, és természeti, mert a cholera** ekkor pusztított legerősebben e vidéken. Visszamentek a követek, megvitték a hírt, és képemben azt az ajánlatot is tették, hogy a dömölki lelkész, - ha kívántatik, Jánosházára is el fog menni a commendáns úr után, előtte megjelenni. Dondorf ezt nem követelte, hanem a másutt is már sürgetett pontokat itt is eleikbe adta a dömölki elöljáróknak, nekem hivatalosan megmondás végett. „Sagen Sie dem Prediger, er soll mit den Catholischen friedlich leben", 44 melyre az ott állók hangos Ja, ja-val feleltek. „Sagen Sie ihm er soll läuten lassen," - Ja, jar 5 Es ez így ment jó darabig. Aztán Dondorf felült paripájára és elhordta magát tőlünk mindenestől, - a császári kor45
