Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

3. szám - Kóta Péter: Adalékok Szily püspök és Szombathely mezőváros kapcsolatához

1782-ben több kérdésben támadt nézeteltérés az uradalom és a polgárság közt. A szombathelyiek a vármegyéhez fordultak, hogy szüntesse meg az óperintiek adómentességét, amit még Szily javasolt 1779-ben, Ujperint telepítésével összefüggésben.

27 A kanonoki házak adómentessége ugyancsak érintette az adóalapot. Az 1647. évi 120. te. rendelkezései a polgárok szerint csak az akkor még egyedül álló préposti házra vonatkoztak. De mivel a kanonoki házak száma azóta négyre emelkedett, amelyeket a törvény csak a cenzus alól mentesített, a kanonokoknak egyébként is csak lakásra van szükségük, gazdaságra nem, azért a püspök a vár területén belül adjon helyet e célra. Ugyanekkor merül föl a szeminárium építéséhez a püspökségnek átengedett téglaégető visszakövetelése, és a vármegye által építtetett Perint-híd karbantartása, vagy az árvízveszély miatt éppenséggel megszüntetése is.

28 Minthogy a polgárok nem kaptak kielégítő választ, panaszaikat a király elé vitték. A püspök úriszéket hívott össze, ahol az ügy többek között a szomszédos települések legelőhasználatának kérdésével bővült. A püspököt alattvalói hálátlansága ingerelte legjobban, és különösen felháborítónak találta, hogy őt közvetve az erkölcsök elhanyagolásával vádolták. A felek stratégiája gyökeresen ellentétes volt: a városiak mindent jogi kérdésnek próbáltak feltüntetni, tagadva ezáltal az úriszék illetékességét, az uradalom ügyvédei viszont ténykérdésnek tekintették a felmerült problémákat.

29 Végül mindkét fél engedett, és a kedélyek lecsillapodtak, de hamarosan a bíróválasztásra is kiterjedt a vita.

30 Az 1784. évi bíróválasztáskor újból a püspöknek kellett engedményt tennie; nem sikerült megakadályoznia a főkolomposnak tekintett Lábos Ferenc korábbi bíró újraválasztását.

31 1791-ben, II. Lipót koronázása alkalmából az országos rendek ajándékot szavaztak meg, amelynek összegét az adófizetőkre kivetett pótadóból kívánták előteremteni. A szombathelyiek, mondván, hogy nem maga az uralkodó óhajtotta az adófizetőket soron kívül terhelni, kérvényt nyújtottak be földesurukhoz, aki megígérte, hogy magára vállalja a városra eső 122 forint és egy krajcár kifizetését.

32 A kérvénnyel azonban csak a súrlódások újabb alkalma teremtődött. A polgárok ugyanis a püspök „Cives et Emphyteutae", azaz polgárai és örökbérlői-ként titulálták önmagukat. A püspök ez utóbbi kifejezésen fennakadván a kérelmet visszautasította.

33 A bizalmatlanság légkörében mindkét fél attól tartott, hogy precedenst teremt, ami a későbbiekben jogaik csorbítását eredményezheti, a városiak nem voltak hajlandók a szövegen változtatni, inkább többet nem kérvényeztek: vállalták a rájuk kivetett összeg fizetését.

34 Tagadhatatlan, hogy a Szilyvel folytatott sok-sok éves huzavona is alátámasztotta a szombathelyiek döntését, hogy nem csupán a régi privilégiumok ismételt megerősítéséért folyamodjanak, hanem a királyi városi kiváltság elnyeréséért. Végül a városiak a püspök halálát érezték jó alkalomnak a szabadság kivívására. Az egyházi mezővárosok és a földesiirak kapcsolata a 18. században országszerte olyannyira problematikussá vált, hogy a megoldást több helyen is a királyi szabadság elnyerésében vélték megtalálni. Ebbe a folyamatba illeszti