Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

1. szám - ADATTÁR - Tóth Péter: Tudománytörténeti mozaikok 5. A vasi népnyelv egykori „kutatói"

TOTO PÉTER TUDOlVL^JSryTÖETÉNETI MOZAIKOK 5/ A VASI NÉPNYELV EGYKORI „KUTATÓI" Dolgozatomban a 18. század második felétől 1838-ig, a Magyar Tájszótár megjelenéséig idézem fel azokat a literátorokat, akik a nyugat-dunántúli népnyelvvel, azon belül pedig a vasi nyelvjárással foglalkoztak. A címben szereplő „kutatói" szó azért került idézőjelbe, mert az említendő szerzők nem nyelvészek, nem a dialektusok avatott feltárói, hanem írók, költők, természettudósok, tanárok, illetve egyszerűen csak a nyelv iránt érdeklődő gondolkodók voltak, akiknek az életművében mintegy mellélctermékként maradtak fenn a népnyelvi adatok. Révai Miklóstól, Faludi Ferenc (1704-1779) műveinek kiadójától és első életrajzírójától tudjuk, hogy a „magyar Cicero" a nép közt elvegyülvén szólásokat, közmondásokat, szófordulatokat gyűjtött. A jezsuita literátor a pontos források és az időpontok megjelölése nélkül írta le az adatait; nem tüntette fel a kifejezések lelőhelyét sem. Emiatt azt sem tudhatjuk, hogy a „Magyar Köz Mondások", a „Szépen öszve illő Vezeték Szók", illetve a „Szép Magyarázatok" közül melyiket jegyezte fel Rohoncon, Kőszegen, esetleg távolabb: Pozsony vagy éppen Nagyszombat vidékén. Eljárásán persze nem csodálkozhatunk. Célja nem a dialektusok tanulmányozása volt; a nép nyelvében előforduló frazémákat elsősorban stílusának élénkítésére kívánta felhasználni. Emellett azonban joggal feltételezhetjük, hogy az általa összegyűjtött anyagot a Wagner-féle szótár kiadása során is hasznosította. Hasonlóan jellemezhetjük két kőszegi származású literátornak a tevékenységét is. Rájnis József (1741-1812) prozódiai munkáiban, vitairataiban idézte perdöntő tanúként a közmondásokat. Fabchich József (1753-1809) pedig kéziratban maradt szótártöredékeiben sorolt fel több nyugat-dunántúli kifejezést, állandósult szókapcsolatot. Ezek sem rendszeres gyűjtések eredményei, inkább elszórt adatok; sem helyileg, sem pedig a forrásokat tekintve nem azonosíthatók egyértelműen. További közös vonásukként említhetjük, hogy Fabchich és Rájnis írásaiban már némi „tompított" nyugat-dunántúli nyelvjárási öntudat is tetten érhető. A tanulmány a Vas Megyei Közgyűlés Önkormányzati Hivatalának támogatásával készült. 66