Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

1. szám - ADATTÁR - Tóth Péter: Tudománytörténeti mozaikok 5. A vasi népnyelv egykori „kutatói"

Nemes-Népi Zakál György (1762-1822) az örségi erdók felügyelőjeként a 19. század második évtizedében Kulcsár István serkentésére fogalmazta meg tapasztalatait a szülőföldjéről. Arról, hogy munkájának volt-e más ösztönzője, esetleg akadt-e valamilyen mintája, egyelőre semmit nem tudunk. Nincsenek arra vonatkozó adataink sem, hogy írását hol kívánta megjelentetni. A néprajzi megfigyeléseket és tájnyelvi adatokat bőségesen tartalmazó feljegyzést több mint másfél évszázados késéssel adták ki.

3 A 90 oldalas kéziratnak minden egyes fejezete arról tanúskodik, hogy szerzőjét erősen foglalkoztatták környezetének nyelvjárási, azon belül pedig névtani adatai: a régi okiratokban előforduló őrségi családnevek mellett feljegyezte az ökrök és a lovak elnevezéseit, továbbá számos személynevet, gúnynevet is megemlített. Az állathívó és állatterelő hangok közül szintén sokat összegyűjtött. „A népeket inkább a' nyelv mint a' szokások Czimerezik" - kezdi a Nyelvszokás című fejezetet, amely a mű legrészletesebb, bár kétségtelenül így is esetleges és hiányos elemzése. Önérzettel állítja, hogy az őrségiek nyelve az elszigeteltségnek köszönhetően a régi magyarság értékeinek számos példáját őrizte meg. Hangtani megfigyelései között említi, hogy az őrségiek beszédében a szóvégi ó és ő helyett többnyire az u, illetve az ü jelenik meg. E két zárt hang előfordulását egyéb fonetikai helyzetekben is vizsgálta. „Béla Királynak nevetlen Jegyzőjét" idézi tanúként arra, hogy a régi magyar nyelv gyakrabban élt ezekkel a beszédhangokkal. Ugyanakkor Zakál további hangtani megállapításai azt bizonyítják, hogy anyanyelvjárásával lcapcsolatban nem volt egyoldalúan elfogult (vö. palatalizáció, az -l hang kivetése, a magánhangzók rövidebb ejtése stb). Az alaktani jellemzők közül mindössze a -val, -vei rag nyelvjárási változatait említette meg: „Kapával, kapává, kapáve, kapájje". Az őrségi nyelvszokás néhány további jellemzőjét egy rövid párbeszéddel szemléltette. A befejező részben pedig a szóhasználat egyik-másik sajátosságára tért ki („Emberek nevezeti", „Földszinek nevezeti", „Házi Szerszámok nevezeti", „Leg Szokóttább és nevezetessebb Eörséghi Példa beszédek, mondások"). Zakál György kéziratáról az Akadémia felkérésére két bírálat is született. Vörösmarty Mihály a szóvá tett fogyatékosságok ellenére nagyra értékelte az őrségi „nyelvsajátságok" összegyűjtését: „Amiyival méltóbbak ezen adatok a' jelen kézirat' Idadása által fenntartani, minthogy nyelvünknek dialectusait az iskolai tanítás 's miveltség' terjedése lassanként el fogja enyésztem." A kézirat másik minősítője a Vas megyei Nagy Nepomuld János volt. Kritikája részletezőbb és szigorúbb is a Vörösmarty-féle méltatásnál. 07