Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

4. szám - VITA - Négyesi Lajos: Válasz Dénes Józsefnek, avagy hitelesek-e a vedúták?

kát képviseli. Sajnos van még egy negyedik kategória is, melybe a teljesen hiteltelen metszeteket sorolhatjuk, azokat, ahol már az első pillantásra megállapítható a hiteltelenség. A szentgotthárdi csatáról is láttam egy olyan metszetet, ahol a Rábát egy egyenes partvonalú csatornának ábrázolta a művész és a csapatok harcrendje alkotott szabályos köríveket. A történész számára egy eseményszerű ábrázolás is lehet forrás és adhat hiteles információt. Ha egy korabeli leírás elmondja egy ostromról, hogy a vár falán az ágyúk rést ütöttek és a vedútán jól felismerhető, hogy öt ágyútelep lövi a vár déli falát, akkor az jól kiegészítheti az írott források adatait. A csatatérkutató számára azonban az lenne a fontos, hogy az ágyútelepek a terepen beazonosíthatók legyenek. Ez eseményszerű ábrázolásnál nem lehetséges. A tájképszerű ábrázolás a terep és a településszerkezet egykori állapotának rekonstruálásához ad hiteles információkat. A Tlieatrum Europeumot ez utóbbi kategóriába sorolnám. A Dénes József által vitatott szentgotthárdi sáncról megtudhatjuk, hogy 1672-ben a nyugati oldalról nyitott volt, de ez egyáltalán nem bizonyítja, hogy 1664-ben is így lett volna. Mivel írásos vagy régészeti adat nem áll rendelkezésünkre, azt kell elfogadnunk, amit a tárgyalt ábrázolások közölnek. Az, hogy a keresztény csapatok azért nem védték a szentgotthárdi kolostort, mert nem tudták befejezni a sáncot, logikusnak tűnhet, de mellőzi a gyakorlatias szemléletet. Egy adott objektum elsáncolásánál általában először az egészet körülárkolják, a földet pedig egyik vagy inindkét oldalon fölhányják. Ezt követi a fölhányt földből a sáncmű - mellvéd, ágyúállások - kialakítása. A munkát a védelmi vonal teljes hosszában egyidejűleg végzik, még napjainkban is. Például egy rajállás (7-9 katona) kiépítésénél, a katonák először a terepszakaszon szétbontakozva a saját fedezékeiket készítik el, majd ezt követi a fedezékek összekötése közlekedő árokkal. A középkori ostromgyakorlatban is a kontravallatiót - tehát az ostromlók tábora és a vár közötti sáncvonalat, mely a védők kirohanásai ellen védett -, az ellenség tűzfegyvereinek lőtávolán kívül, egyidejűleg építették. Más volt a helyzet a közelítő árkokkal és ostromárkokkal (parallelek), melyeket a védők tűzhatása miatt csak szakaszosan lehetett kiépítem. A szentgotthárdi sáncot a török beérkezése előtt kezdték el építeni. Lehetséges, hogy nem készült el, azonban a félkész sáncnak is mindhárom oldalról védenie kellett a kolostort. A Tlieatrum Europeum egy 1664 és 1672 között készült térképen alapulhat. Bár számomra elég zavaró az a tény, hogy az égtájakat felcserélte. Valószműleg azért, mivel a térképszerkesztés megszokott gyakorlata szerint a térkép felső részén van észak. Csakhogy a csatáról készült összes metszet délre néz, azonban Ottendorf és másolatai pontosan jelölik az északi irányt. Feltételezem, hogy ez a bizonyos térkép nem egy egységes 78