Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

2. szám - ADATTÁR - Bajzik Zsolt: A szombathelyi izraelita temető története

BAJ/Ili ZSOLT A SZOMBATHELYI IZRAELITA TEMETŐ TÖRTÉNETE Az 1868. évi köztemetőkről szóló törvény a keresztény vallásfelekezetekre vonatkozott. A zsidókra 1895-ben terjesztették ki, miután bevett vallássá nyilvánították, de továbbra is megőrizték temetkezési autonómiájukat. Temetkezési különállásuk egyrészt a zsidó temetők antikvitásig visszanyúló liturgikus jelentőségéből, másrészt magából a zsidó vallásból következik. A zsidó temető, a „bét hahajjim" (élet háza), a „bét haolom" (örök ház) vagy „bét moéd lehol haj" (minden élő gyülekezőhelye) a középkorban a gettó vagy a zsidó település szélén helyezkedett el, követve azt az ősi szokást, hogy a temető „extra urbem", a városon kívül létesítendő. A 19. századra jellemző temetőforma legfontosabb attribútumai a zsidó temetőkben már a talmudi időkben megjelentek. A temető gyakran fallal volt elkerítve, az oda nem illő viselkedés tiltva volt. Mindenkit megilletett a sírfelirat és a sírkő. A lekerekített középkori stélékre rávésték az elhunyt nevét, születési és halálozási dátumát és a szokásos héber búcsúsort: „Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe". A sírlátogatás szokása beépült a szertartásba, az ünnepek rendjébe. A hozzátartozók egy évben többször is felkeresték az ősök sírját, „Jahrzeit"-kor, a halál évfordulóján, Jom Kippur és Rós Hássáná böjtnapjain. Mécsest gyújtottak a halott emlékére és imádkoztak, a halott közbenjárását kérve kedvező égi ítéletre. A zsidók csak saját temetőikbe temetkezhettek, s az előírások a keresztény temetőktől való távolságot is pontosan szabályozták, a temetés egyéb rituális részleteivel együtt. A Chevra Kadisa, mint a halálra és gyászra vonatkozó vallási parancsok őrzője, a zsidó vallás egyenjogúsítása után sem mondott le temetőiről, minthogy a temető feletti rendelkezési jog éppen annyira rituális értékű, mint az, hogy „a sírt a temetés napján kellett megásni, mégpedig úgy, hogy szélességi tengelye észak és dél között, hosszúsági tengelye pedig nyugat és kelet között legyen, tehát a holttest fejével nyugatnak feküdjék úgy, hogy arca kelet felé nézzen", a sírfelirat pedig Jeruzsálem felé forduljon.

2 Az 1770. évi megyei népesség összeírás szerint Szent Márton községben még csak 2 zsidó család 8 lélekkel, 1809-ben 12, 1813-ban pedig 53