Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)
1. szám - IN MEMORIAM - Galambos Iréneusz: Szeberényi Lajos emlékezete (1926-1995)
IN MEMÓRIÁM SZEBEKÉNYI LAJOS EMLÉKEZETE (1926-1995) 1926. február 5-én született az őriszigeti evangélikus parókia árkádos épületében. Édesapja, Szeberényi Lajos, e kis magyar helység lelkésze volt Az elemi iskolát 1932 és 1936 között szülőfalujában magyar nyelven végezte, s hogy a német nyelvet is elsajátítsa, egy évig a felsőŐri polgári iskolába járt. 1937-ben kezdte meg a felsőlövői evangélikus gimnáziumot. Hitler bevonulása után édesapjának, aki lelkes ínagyar volt, nyugdíjba kellett vonulnia." 1943-ban még mint gimnazistát behívták katonai, háborús szolgálatra. Pár nappal a háború befejezése előtt sikerült Berlinből hazaérkeznie. 1945-ben tudott érettségizni. A következő években a grazi egyetemen szerzett latin nyelvből és történelemből gimnáziumi tanári, ezenkívül magyar-német tolmácsi oklevelet. 1950-től 1985-ig tanár volt Felsőlövőn az evangélikus gimnáziumból lett állami gimnáziumban és a korábbi tanítóképzőből lett evangélikus günnáziumban, melynek létrejöttében jelentős szerepe volt. Nevelői állást és túlórákat is vállalt. A tanításon kívül megszervezte és vezette a gimnázium német néptánc csoportját, akikkel betanított néhány magyar és horvát népi táncot is. Velük bejárta szülte egész NyugatEurópát. Fiatalabb korában sportegyesületi vezető is volt, később pedig a gimnázium tantestületének képviselője és szószólója, ahol éles, humoros megjegyzéseivel vonta magára a figyelmet. 1956-ban az oktatásügyi minisztérium megbízásából Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland területén vizsgáztatta magyar nyelvből a gimnáziumi tanulmányukat végző menekülteket. A felsőlövői állami gimnáziumban a magyar nyelvet szabadon választott tárgyként tanította. Tölly Ernő halála után szaktanácsadója volt a tanfelügyelőnek és vezette a burgenlandi magyar pedagógusok munkaközösségét. Legjelentősebb tevékenységének - mondhatnánk életművének - kétségtelenül a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület keretében és a burgenlandi magyarság érdekében kifejtett munkásságát, küzdelmeit te69