Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

2. szám - Csorba László: Látszat és valóság - Magyarország anno -

pedig a ml századunk nagy részében ismeretlen szabadsággal kaphatott hangot nemcsak a jogos panasz, de nemegyszer bizony a megalapozatlan túlzó kifogás is. A kisebbségi problémák egyébként annak ellenére voltak ott a millenáris esztendő politikai nyilvánosságának hátterében, hogy maguk a nemzetiségi politikai vezetők fogadták meg, miszerint sérelmeik hangoztatásával nem provokálják az ünneplőket. De az ellenérzés legfinomabb hangoztatása is varjúkárogásnak hangzott az ünnepi harmóniára vágyók fülében. „Ami pedig különösen orthodox nemzeti szent egyházunkat illeti - jelentette ki például körlevelében Roman Miron nagyszebeni román metropolita -, melynek űai és vezetői az államhatóságok részéről nemcsak meghívva, hanem mintegy rászorítva vannak részt venni az ezredéves ünnepségekben, nem fojthatom el a híveink által lakott országrészekből kihallatszott abbeli nyilatkozatokat: hogy reájuk és főképp az értelmesebb osztályra nézve teljes lehetetlenség ezen ünnepéi yekben a szív azon melegével és a lélek azon nyugalmával részt venni, mely csak akkor lenne meg, és tényekben csak akkor nyilvánulhatna, ha szemeink előtt nem állana a sok bizonyíték a régibb és újabb időkből lét- és haladási érdekeink csaknem teljes figyelmen kívül hagyásával, és ha nem látnók, mint vannak az államéletben hátrányukra feladva a legmagasztosabb és legüdvösebb elvek: a szabadság, egyenlőség és testvériség elvei." A visszhang éles volt, a metropolita némi magyarázkodásra kényszerült, de a történetnek mindenképpen kettős a tanulsága: nemcsak a nacionalista közhangulatról árulkodik, de a szabadságról is, amelyben egy ilyen vélemény napvilágot láthatott. A nemzetiségi problémák éleződése különösen nyilvánvalóvá tett két másik ellentmondást. Egyfelől maga a magyar nemzeti érdekek érvényesítése - konkrétan az állami önrendelkezés teljességének biztosítása ütközött súlyos akadályokba azáltal, hogy a kiegyezés kompromisszuma annale egy részét is a birodalmi kormányzat és az uralkodó kezébe adta. A korszak során egyre gyarapodott annak a politikai törekvésnek a tábora, amely a dualista állam hatalommegosztásában az 1867-ben megállapítottnál nagyobb részesedést követelt a magyar félnek. E tendencia olyan erős volt, hogy 1905-ben híveinek koalíciója választási győzelmet aratott, de ahhoz - az egész kiegyezési mű életképességét megkérdőjelező módon! - gyengének bizonyult, hogy Ferenc József akarata ellenében változtatni tudjon a birodalom hatalmi szerkezetén. Másfelől pedig a kilencvenes évekre átalakult a 67-es kompromisszumhoz ragaszkodók táborában is a magyar szerep értelmezése. A közös állani innenső felét mindinkább egy olyan magyar birodalomnak kezdték látni, amely befelé asszimilálja nemzetiségeit, kifelé - főképp a Balkán felé - pedig gazdasági-politikai téren regionális nagyhatalmi szerepet játszik. 8