Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

2. szám - Rétfalvi Gábor: Egy négyszáz éves füvészkönyv

beket neki..." Ezután megismétli állítását, hogy könyvét régi és jámbor tudós doktorok írásai után készítette. Az ajánlást tartalmazó szöveget a németujvári keresztyén gyülekezet alázatos szolgájaként fejezi be. A könyvben ezután index következik, ami azonban nem más mint betűrendes tartalomjegyzék. A tulajdonképpeni fő rész 275 növény leírását tartalmazza, nevük, természetük és hasznuk szerint ismertetve, a kék liliomtól a szölőtőig bezárólag. Végül a kolofon szövege: „Nyomtatottat Nymet Vivaratt, Matűius Ianos által, M.D. XCV" A könyv elején levó indexben, vagyis „Az fáknak es flveknek nevükrül való tábla"-ban ábécé rendben csoportosítja a növények magyar nevét, közölve mellette a latin megnevezést is, utalva a megfelelő oldalszámra, ahol a növény leírása megtalálható. Ezt követi az egyes növényeknek Matthiolustól átvett rendben történő csoportosítása, leírása. Ez három részből tevődik össze. Először közli a növény magyar nevét, majd alatta latin és magyar nyelvű „nevezeteit". Itt néha megindokolja az elnevezést vagy az adott növény fajtáit is felsorolja. Például a moha esetében megemlíti, hogy „kétfelé" famoha es föld moha van. Ezután következik, általában igen röviden megfogalmazva a növény „természeti "-nek leírása, az akkori humoralpatologiai szemléletnek megfelelően, pl. „Hidegh száraztó es szorító természetű". Végül a harmadik a „Hasznai" részben összefoglalja a növény felhasználási módjait. Am itt nem csupán orvosi, gyógyászati, hanem egyéb szempontokra is tekintettel van. Például felhívja a használó figyelmét arra, ha a puszpáng levével mossa meg a fejét „az haiat meg festi, gesztenye színűvé teszi" vagy a „lentse fa" esetében „fogókat vale kenny io". A fűzfáról tudja, hogy „abronch kötny igön iok az vezzey". A vándorember számára pedig a rekettye ágát ajánlja, mert aid pálcát készít belőle „... az ki hordozza a napnak izdosaga meg nem füthety". Itt már olyan elemek felbukkanását figyelhetjük meg, amelyek a nép hiedelemvilágából származnak. így például teljes komolysággal közli a tiszafa hasznai között, hogy „Ember kedigh nem hogy meg enne, de ha tsak az arnykaban fekünnekis meg halna", a kőrisfa pedig oly tulajdonsággal bír, hogy „Soha Kigyoez alat meg nem maradhat....". A reneszánsz könyvkultúra egyik jellegzetes vonása a nyilvánosság eszméjének erőteljes jelentkezése. Ez az eszme az „et amicorum" tulajdon bejegyzésében fejeződött ki, rendkívül tömören. Ezzel jelezte a tulajdonos, hogy lehetővé teszi barátai számára könyvei, könyvtára használatát. Beythe András tulajdonosi mivoltát könyveiben a nevével és „et fratrum christLanorum" kifejezéssel jelölte, tehát nem csupán barátai, hanem valamennyi keresztyén testvére számára nyitva állt a könyvtára. A nyilvánosságnak ez a reneszánsz szemlélete Beythe Andrásban szorosan 12