Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

2. szám - Rétfalvi Gábor: Egy négyszáz éves füvészkönyv

összefonódott a reformáció gondolatvilágával, ami az anyanyelvi közvetítésben, a magyar nyelvűségben fejeződött ki. A füveknek, a fáknak a hasznát akarta minél szélesebb körben ismertté tenni. A 16. században még nem vált szét, sok esetben együvé tartozott a test és a lélek gyógyítása. Beythe András füves könyvét a latinul gyengébben vagy egyáltalán nem tudó közönségnek szánta. A magyar nemzetből való keresztyén olvasók közé számíthatjuk az egyre gyarapodó számú olvasni tudó nőket is. Az orvoshiány következtében a gyógyítás műveletét a papság és a nemesi családok nőtagjainak kellett elvégeznie. Lelkészek, prédikátorok, papok, deákok, műveltebb nemesasszonyok, kulturáltabb polgárok, olvasni tudó módosabb gazdák szellemi igénye határozta meg a Fives Könüv színvonalát. A mű a lakosság latinul nem tudó, magyar nyelvű olvasási készséggel rendelkező, nem különösebben tudományos igénnyel fellépő, ám a mindennapi életben hasznosítható, gyakorlati ismereteket megszerezni kívánó rétegéhez szól. Ennek következtében a nyelvezete egyszerűbb, közérthetően fogalmazott, szerkezete áttekinthető, könnyen kezelhető formában, olcsóbb Hvitelben készült.

36 A szócikkei magyarul vannak megfogalmazva, így használatához a kulcs a magyar nyelv. Mind az indexet, mind a növények nevét csak a magyar nyelv ismeretében lehet használni, a latin, növénynevek csupán a növények azonosítását szolgálják. A könyvben a tudományos igényt - forrásain kívül - az alkalmazott csoportalkotás jelzi. Ha valaki nem ismeri Matthiolus szempontjait, ha nem rendelkezik korabeli tudományos ismeretekkel, az csak az index segítségével használhatja a kötetet. A forrásokat említve kell visszatérni a szakirodalomban megfogalmazott plágium kérdésére. Beythe András nem említi forrásként Melius Péter Herbáriumát, holott 185 növény leírását tőle vette át, úgyszólván betű szerint. Ezen alapul aztán az a megállapítás, hogy „...nem túlzás e könyvet egyszerűen plágiumnak tekintenünk." El kell azonban gondolkodni azon, hogy a 16. század végére még nem alakultak ki Magyarországon azok az erkölcsi szabályok, amelyek a szellemi tulajdon mai fogalmát jellemzik. A szerző jogait még nem kodifikálták, valószínűleg minden vidéken, városban és udvarban más és más szokások és megegyezések szerint járhattak el,

30 A könyvnyomtatás még együtt élt a kéziratosság hagyományaival. Hiszen a század első harmadában volt a virágkora a magyar nyelvű kódexirodalomnak. Bár a nyomtatott irodalom a 16. században már túl van a szerzőség középkori értelmezésén, ám még nem jutott el a mai fogalomig. A mű alkotójának nem a tényleges szellemi létrehozót tartották, hanem azt, aki a nyomdász számára leírta. Az eredetiség, fordítás, kompüáció kérdését nem vizsgálták. Ezért 13