Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)

1. szám - ADATTÁR - Ács László: A nyugati végek mesemondója —Emlékezés Kincs Istvánra—

„— Tudunk lármázni, inni, mulatni, emlegetjük a hazát is, de szegény haza ríva fakadhatna, ha a mi emberségünkhői kellene megélni... Hogy nem ég ki a szemünk, mikor árverezik az ősi földet a régi kúriával s a család kopott aranyozású bútorokkal behurcolkodik a vármegyére, hol tíz-húsz esztendeig még úr lehet a levégzett úr, mert kopott címer árnyékában havi gázsi fejében még mindig parancsolhat, dirigálhat százakat, ezreket ugyanaz, aki magának, saját könnyelműségének parancsolni nem tudott. Fejedelmi vér vagyunk; jól esik kiskirályoknak maradnunk, ha mindjárt királyi palástunkat száz helyen is kikezdte a moly." Ez lehetett a szelíd pap véleménye is?! 1848 Kincs számára is a dicsőség időszaka. A magyar jövőt pedig a népi tehetségek kiművelésében látja. Ezt az utat a tehetséggel és tanulással cselédgyerekből földbirtokossá emelkedő Szu Gergely járja be. Meglepő, de a szerelmi háromszög is megtalálható a regényben. A polgári irodalomban ez azt jelenti, hogy a házastársi hűséget nem kell túl komolyan venni. Kincs példájában ez önfeláldozást, másokért való áldozathozatalt jelent, mert a házasság tisztasága akkor sem áldozható fel, ha valaki elhibázta az életét. A jószándékú de botladozó férfihősök fölött itt is ott áll a szép, vonzó asszony, aki az anyaságot szentebbnek tartja saját személyes boldogságánál is. Ha az írót illúziók kergetésével vádoljuk, akkor sajnos ma már sok nagy írót vádolhatnánk evvel -csak találomra választván a neveket— Petőfitől (Megváltó szabadság) Gorkijig (Az anya). A kisvárosok polgári és a vidék földbirtokosi társadalmának művekbe foglalása után megkísérelte az általa ismert paraszti élet átfogó ábrázolását is a Makula nélkül (1927) című regényében. Ettől kezdve azonban az író szemléletében változás történik. Főhőse, Biri Ferkó már gyermekkorában okosabb, jobb szívű, mint a felnőttek, gondját viseli az árva kis Borcsának, felnőtt legényként is tiszta és naiv. Borcsa a mesék csodálatos tündérlánya, akit nem tud megrontani a sors, amellett jószívű, gyönyörű, hűséges, az élet salakja felett lebeg tisztán. Többi alakja is csak látszólag jár a földön, mert újra meg újra a mesék világába emelkednek jóságban, emberségben. De szép lenne így a világ, minden rossztól megtisztulva! Ez már maga lenne a menyország! - sugallja az író. Ha akad is néhány gonosz, —a mesékben is vannak boszorkányok, gonosz varázslók— azokat az Isten méltó módon megbünteti, a mesét pedig szerencsés véletlenek sora gördíti a boldog befejezés felé. Előző regényeihez viszonyítva a történet annyira naiv, hogy feltétlen írói tudatosságra kell gondolnunk. Ezt Édes Bözsike (1927) című elbeszélés kötete is bizonyítja. A nyitó elbeszélés így kezdődik: „Hol volt, hol nem volt, 46