Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)

1. szám - ADATTÁR - Ács László: A nyugati végek mesemondója —Emlékezés Kincs Istvánra—

Bár rendszeres munkatársa lett a megyei és az országos katolikus lapoknak, köztük a Magyar Szendének és az Életnek, termékenysége e regény megírása után csökkent. Talán a háború hatott rá (egyetlen ilyen tárgyú írásra sem találtam), vagy társadalmi elfoglaltságai kötötték le idejét? Működése alatt Kőszegen templomot, kórházat, takarékpénztárt építtetett, nyomdát, szövetkezetet alapított, szegényeket gondozott. Volt egyéniségében valami a reformkor országos gondjait hordozó nagyjaink alkotóerejéből, nem fáradó lelkesedéséből. A Kommün idején a börtönt is megjárta, mint más nem alkuvó paptestvérei. MÁSODVIRÁGZÁS A 20-as évek közepén ismét meglepően termékeny korszaka következik. Megírja A szegénység vára (1926) című regényét, mely méltó párja előbb elemzett munkájának. Az író megint a félmúltba, a kiegyezés korába megy vissza. Ez a kor ahhoz még közel van, hogy a jelent vissza lehessen vetíteni fél évszázadnyira, de ahhoz már elég távol, hogy az emlékezés ködében ne kelljen mindenben ragaszkodni a valósághoz, csak az igazsághoz. A Szombathely melletti Szentkereszt birtokosa, Bogláry Lajos Széchenyi István modern alteregója. Könnyelmű ifjúság után a magyar életerő, tehetség példája lesz, aki modern gazdaságot teremt, aki cselédeinek felemelésén fáradozik, s tanulással, a tudomány segítségével igyekszik előre jutni a parlagi vidéki világban. S itt megint meglepetés ér bennünket. A regény sokkal élesebben ábrázolja a politizáló, mulatozó, kártyázó dzsentri lecsúszását, mint ahogy a szelíden anekdotázó Kincstől várnánk. Az írás éle Mikszáth írásaival vetekedik, de melegebben, emberibben, sajnálkozva tekint botladozó hőseire. Ha az irónia fel is bukkan a sorok mögött, a szatíra, a metsző hang hiányzik a palettáról. Egyik negatív hőse így kérkedik: „A birtokos osztály hivatott arra, hogy a vármegyét, ezt a kis államot okos körültekintéssel kormányozza. Mi vagyunk ott a vezetők, hangadók, mi termelünk eszmét, gondolatot a közjó javára. Szépen járnánk, ha a vármegyét a szatócsok és parasztok kezére játszanák... Képzelj csak el, teszem, egy főispáni installációt négyes fogatok és ötven-hatvan díszmagyar nélkül. Tamássy dolgozott. Pálinkásüveget tett az íróasztalára. Töltött. Ivott. Szivarra gyújtott és annak füstje mellett kibámult az ablakon." Micsoda kitűnő ellenpontozás! S mit mond egy másik, ha nem is hibátlan, de osztálya gyöngeségeivel őszintén szembenéző birtokos: 45