Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)

2. szám - Horváth Sándor: Korunk gyermeke —Születésnapi beszélgetés Kuntár Lajossal—

Ezért határozta el, hogy a kéményseprők történetét megírja? Engem mindenütt érdekelt a történetiség. A kéményseprőknek először a szokásait írtam meg. Es jött a többi. Aztán pénztárost és könyvelőt is csináltak belőlem ott. En a betűk embere azzal a sok számmal! Azt hiszem, bele is bolondultam volna, ha... ha nincs megint az élet fordulata. Összeállt a vasi írók munkaközössége, rendszeresen találkoztunk, felolvastunk. A megyei könyvtár igazgatója is odajárt. Kérdezte, nincs-e nálunk valaki, aki a könyvtárba menne dolgozni, mert van egy könyvtáros helyük. Magamat ajánlottam. Odakerültem. 1954. augusztus elsején. Attól kezdve az életem kezdett jó irányba megváltozni. Könyvek között lehettem, emberekkel foglalkozhattam. De az írásaim még nem jelenhettek meg. Elkezdtem a jó olvasókról írni. Azután ezen keresztül kezdtem rendszeresen publikálni. Könyvei is megjelentek: például mesekötetek. Könyvtárosként tapasztaltam, hogy nagyon hiányzik az ifjúsági irodalom, különösképpen a legkisebbnek a mese. Gyerekkoromban kaptam az indíttatást a mesékre: anyai nagyapám nálunk volt. Fuvarosként járta a világot: rengeteg meséje volt. Beszélt a tüzesemberről, a mándliról, meg sok mindenről. A szomszédban pedig volt egy özvegyasszony, a Naca néni, aki meséket mondott. Az Aranyrózsafa mesét például tőle hallottam. A könyvtárból jártam a megyét, láttam, hogy a mesefák rendre halnak meg. Hát elkezdtem gyűjteni a meséket. A Kardos Józsi bácsi meséit például úgy gyűjtöttem össze, hogy gyerekeknek meséitettem. Ezekből lett a Furfangos tilinkó kötet. Illyés Gyula példáját követve én is a nép egyik fia annyira megváltoztattam őket, hogy a gyerekek kezébe adhatók legyenek. (Közben megalakítottam egy Pá vei Ágoston Néprajzi Munkaközösséget is.) Könyvek. Nemcsak saját könyvei láttak napvilágot, hanem Vas megye egyik könyve révén kapcsolódott be az országos könyvkiadásba. Hogy is volt? Az országos könyvterjesztő vállalat igazgatója meglátta Szombathelyen az Aranyrózsafát. Rögtön megrendelt 10 ezer példányt. De ehhez engedély kellett. A kiadói főigazgatóságon Budapesten a főigazgató azt mondta, ha ez ilyen jó, akkor van nekünk saját kiadónk is, az Ifjúsági Könyvkiadó, (a későbbi Móra). Mentem a kiadóhoz. Ott nagy meglepetésemre Fazekas Anna, az Öreg néne őzikéje című mesekönyv szerzője -Gerő Ernő sógornője volt, ha jól tudom— fogadott. Azt mondta, jó, hogy van engedély, de nekik nincs nyomdai kapacitásuk. „Van nekünk!" - mondtam neki. Ez volt az első országos rendelés a szombathelyi nyomdánál. A harmadik mesekötetem is így jelent már meg. Ezen keresztül felfigyeltek a nyomdára a pesti kiadók, és 14