Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)

2. szám - Horváth Sándor: Korunk gyermeke —Születésnapi beszélgetés Kuntár Lajossal—

hozták a megrendeléseket. A nyomdászok ennek emlékére 76-ban kiadták minikönyvben is az Aranyrózsafát. Ennek nyomán lett rendszeresen a vasi kiadványok technikai szerkesztője? Igen. Önálló kötetek és periodikák technikai szerkesztője is lettem. A Vasi Szemléé, az Eletünké és most a Vasi Honismereti Közleményeké. Azután megírta a vasi nyomdák történetét is. 56-ban meg akartak tenni a könyvtár igazgatójának. De azt semmiképpen nem vállaltam el. Helyette inkább megírtam a szombathelyi könyvnyomdászat történetét, majd később a szombathelyi nyomdákról és nyomdászokról szóló kötetet. A kacskaringóknak ezzel még nem szakadt vége. Beszélnünk kell még arról is, hogyan került a Pedagógiai Intézetbe, illetve hogyan indult be Szombathelyen a népműveles-könyvtár szak! A könyvtárban vezetőváltás volt. En elmentem megyei népművelési tanácsadónak: a művelődési osztályhoz tartoztunk. Volt egy adminisztrátor és egy helyettesem. 1960-tól. Az egyes szakterületek szakemberei külső munkatársak voltak. Ez volt a művelődési házak megyei központja is. Láttam, hogy a szakértelem, a hozzáértés nagyon hiányzik e területen. Állandóan ostromoltam a minisztériumot, hogy képezni kell a népművelőket. Mi tanfolyamokat szerveztünk a tanítóképzőben. Palkó Pista volt akkor az igazgató, akivel régóta barátok vagyunk. Létrehoztuk Velemben a továbbképzőházat is. Azután a minisztérium végre döntést hozott a népművelők képzéséről, de úgy, hogy nem alapítanak erre önálló intézetet, hanem az az ország öt tanítóképzője közül az egyikben történik. Két nap múlva mentünk a Palkó Pistával, így indult Szombathelyen a népművelő-könyvtár szak. Valakinek, aki jól futott pártvonalon, kellett a helyem, és akkor érvényesítették velem szemben azt a központi bizottsági határozatot, hogy vezető állást csak erkölcsileg megbízható ember tölthet be. 67-ben visszatettek a megyei könyvtárba. Beosztottként oda, ahonnan csoportvezetőként mentem el. Közben elvégeztem a történelem-könyvtár szakot az egyetemen, és 66-ban le is doktoráltam. Azután ismét kényszerű lépésként elfogadtam a felkérést, és az iskolai könyvtárak megyei szakfelügyelője lettem a Pedagógia Intézetben. Hogy ne kalandozzunk el túlságosan az önéletírás fejezeteitol nézzük az egyik utolsót: magamra mar adtán! En közéleti ember maradtam. A feleségemmel egy időben mentünk nyugdíjba, és nagyon sok időt töltöttünk együtt itt a Paragvári utcai családi há15