Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1994. (Szombathely, 1994)

2. szám - Horváth Sándor: Korunk gyermeke —Születésnapi beszélgetés Kuntár Lajossal—

különtudósítók lettünk. (Az országos nagy lapok munkatársai mellett én is itt voltam.) A többiek pedig egy-egy hadtesthez mentek. Tehát a tizenkét ember volt a sajtóközpont a fronton? Nem. Mi a hadsereg-parancsnoksághoz voltunk beosztva, nem pedig a hadtestekhez. És mi állandóan látogattunk egyik helyről a másikra. Aztán dezertáltak? Kádár Gyula vezérkari ezredes memoárkötetében is szerepel, hogy 42 nyarán tizenkét újságíró megszökött a frontról. Ezek mi voltunk. A hadsereg megérkezett a Donhoz, és semmi sem történt. Erre mi azt mondtuk, hogy hazajövünk. Menetlevél nélkül hazaindultunk. Útközben német ellátás volt: nekik csak egy pecsétet kellett felmutatnunk, s akkor kaptunk bőven mindent. Velünk együtt hazaérkezett „szökésünk" híre is. De megtudták ezt a nyugati újságírók is, és lesben álltak, hogy megfigyeljék, mi lesz ebből. Mi lesz a kollégákkal. De nem esett bajunk. Éppen talán amiatt, hogy ne legyen visszhangja nyugaton. Visszazsuppoltak bennünket a frontra. De nem ment olyan gyorsan. Kassán volt az elosztás. Jelentkeztünk a városparancsnokságon. Volt ott egy nagyon helyes alezredes, "aki egy hétre kiutalta nekünk a legjobb tisztiszállást a legelőkelőbb szállodában, az Európában. Élelmiszerjegyeket kaptunk. Ügy egy hétig ismerkedtünk Kassával. A többieknek jó kapcsolatai voltak. Hazahozták őket a frontról. Engem a hetedik hadtesthez vezényeltek. Ez volt a front legdélibb szakasza. Karácsony előtt már az oroszok gyűrűjében voltunk. Mégis sikerült hazajutnia a Don-kanyarból. Az életben sok szerencse kell. Szerencsém volt, hogy nem az alakulatomhoz hívtak, mert azokat teljesen széjj elverték. Alig jött tőlük valaki is haza. A másik szerencsém: a tábori színházat, meg egy úgynevezett Regős Együttest én kísérgettem, amikor nálunk szerepeltek. Amikor december 12-én megindult a támadás, a zenészek éppen nálunk voltak. Hivatott a vezérkari főnök, s utasított, hogy a polgári alkalmazottakat azonnal kísérjem a hadsereg-parancsnokságra. De a hadsereg-parancsnokság már nem volt a helyén. Nekem meg ott kellett a zenészeket átadnom. Hát csak jöttünk, jöttünk. Közben gyűrűbe is kerültünk Nikolajevkán. A kórházakat is kitelepítették időközben. De csak a súlyos sebesülteket vitték. A többiek az út mentén voltak, és könyörögtek, hogy vigyük el őket. Amennyit lehetett, felvettünk a Botondra. 11